Török puccs: Gülennek mégis köze lehetett hozzá

Lehet alapja annak a török állításnak, hogy az Egyesült Államokban élő hitszónoknak, Fethullah Gülennek és mozgalmának köze volt a júliusi törökországi puccskísérlethez – mondta hétfőn az amerikai külügyminisztérium egyik illetékese.

Az Obama-kormányzat eddig következetesen úgy foglalt állást, hogy Törökország egyelőre nem támasztotta alá kellő bizonyítékokkal ezt az állítást. Az amerikai külügyi illetékes egy háttérbeszélgetésen tájékoztatott újságírókat az ügyről, és névtelenséget kért. Azt mondta: „ésszerű alap” van arra, hogy a török állításokat Washington komolyan vegye. Ankara a hitszónok letartóztatását és kiadását kéri az Egyesült Államoktól.

A washingtoni diplomata úgy vélte, hogy Gülen mozgalmának felépítése és finanszírozása „gyanús”, és „jóindulatú vallási mozgalom” helyett inkább fest úgy, „ahogy egy bűnszervezet igyekszik felépíteni magát, hogy a tisztára mosandó pénzt elrejtse”.

Bekir Bozdag török igazságügyi miniszter pár napja ismét Gülen kiadását sürgette a washingtoni igazságügyi miniszternél, Oszama bin Ládenhez hasonlítva a hitszónokot, és figyelmeztetve, hogy ha nem adják át Gülent Ankarának, az súlyosan árthat a kétoldalú kapcsolatoknak. A külügyi illetékes elmondta, hogy vizsgálják a török bizonyítékokat, ám többségük a puccskísérlet előtt elkövetett, állítólagos bűncselekményekre vonatkozik. Bozdag azt állítja: a puccsisták közül többen bevallották, hogy Gülentől kapták az utasításokat. A hitszónok ügyvédei szerint viszont a tanúvallomásokat erővel csikarták ki a török hatóságok, és Ankarának nincs elég bizonyítéka a kiadatási kérelem alátámasztásához.

Gülen következetesen tagadja, hogy köze lett volna a puccskísérlethez. A török hatóságok a hatalomátvételi kísérletet követő tisztogatások során mintegy 37 ezer embert vettek őrizetbe, és körülbelül 100 ezren vesztették el állásukat. A washingtoni diplomata szerint ez „inkább emlékeztet arra, amit autoriter államokban lehet látni”, és Washington nyilvánosan és zárt körben is arra fogja kérni Ankarát, hogy tartsa tiszteletben a demokratikus normákat.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »