Kanada: Keményen kell dolgoznunk, hogy a CETA mindenkinek megérje

A kanadai kormánynak nagyon keményen kell majd dolgoznia, hogy biztosítsák: a cégek profitálni fognak az Európai Unióval kötött szabadkereskedelmi egyezményből – mondta Chrystia Freeland kanadai kereskedelmi miniszter hétfőn.

Miután az EU lerendezte a belső vitáit a vallonokkal, a felek vasárnap aláírták a CETA-t. Bár Freeland már hétfőn ismertette a jogszabályokat, hogy ratifikálják a megállapodást, Kanadának várnia kell, míg az Európai Parlamentben megszavazzák a kereskedelmi díjak megszüntetését. Mindkét fél arra számít, hogy a szavazást jövő év elején tartják meg.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A támogatók szerint CETA 20 százalékkal növeli majd a kétoldalú kereskedelmet. Ám ez csak akkor következik be, ha a kanadai exportőrök – akik a kritikusok szerint túl félénkek – több erőfeszítést fektetnek be. „A kormány most leginkább arra koncentrál, hogy megértesse az exportőrökkel, milyen hatalmas lehetőségeket rejt ez az új piac” – nyilatkozta a kereskedelmi miniszter.

A vállalatok vezérigazgatóit képviselő csoport szerint Freeland minisztériumának „nagyon agresszív erőfeszítéseket” kell tennie ahhoz, hogy segítse a kis- és középvállalkozásokat, melyeknek máskülönben küzdeniük kellene, hogy teljes mértékben kihasználhassák a CETA előnyeit. „A nagy cégek ezen problémák fölött állnak. A megmérettetés az Kanada számára, hogy nincs elég nagyvállalatunk” – mondta John Manley, a kanadai üzleti tanács elnöke.

A másik kihívás Ottawa számára a mezőgazdasági termelők kártérítési kérelme, akik félnek a megemelkedett importtól. Freeland állítása szerint a miniszterek nemsokára eldöntik, mennyit tudnak biztosítani a termelőknek.

Közben Kanada megígérte, hogy 2017. december 1-jével eltörli a román és a bolgár állampolgárokkal szemben alkalmazott vízumkényszert. Mindkét ország a vízummentes utazás lehetőségét támasztotta annak feltételéül, hogy hozzájárulásukat adják a szabadkereskedelmi egyezmény megkötéséhez. Az intézkedés – mint a megállapodás körülbelül 98 százaléka – azon nyomban életbe lép, amint az Európai Parlament jóváhagyja a CETA-t.

  • Korábban írtuk:

Forrás: Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »