Ausztria: az elutasított menedékkérők 90%-át nem lehet kitoloncolni

Ausztriának több érintett országgal sincs visszafogadási egyezménye, ezért az elutasításról szóló menekültügyi határozatok nagyjából kilencven százalékát jelenleg nem lehet végrehajtani, a menedékkérőket nem lehet hazaküldeni – közölte Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter egy bécsi pódiumbeszélgetésen.

A miniszter a kedd esti rendezvényen rávilágított: elutasított menedékkérelem esetén az embereket egyszerűen nem lehet kitoloncolni az országból, mert hazájuk nem fogadja vissza őket Ausztriából. Leszögezte: ez többek között azért központi kérdés, mert Afrika lakossága 2050-ig megduplázódik.

A pódiumbeszélgetésen részt vett Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter is, aki szerint a migráció és a menekültkérdés meghatározza majd a következő éveket és évtizedeket.

Sobotka kiállt a korábbi belügyminiszter, Johanna Mikl-Leitner által szorgalmazott javaslat mellett, hogy az európai tartózkodásra jogosult menekülteket már az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) általi, a válságövezetekben fenntartott menekülttáborokban ki kell választani.

„Azokat kell Európába hozni, akiknek leginkább szükségük van a védelemre, vagy akikre nekünk leginkább szükségünk van” – mondta a miniszter utalva arra, hogy az érkező emberek nagy része nem rendelkezik az osztrák munkaerőpiaci igényeknek megfelelő képzettséggel. A javaslathoz hasonló kiválasztási gyakorlatot folytatnak Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Kanadában is.

Ausztriában mintegy 28 300 menedékkérelmi eljárás indult meg az év első kilenc hónapjában, a 2016-ra megállapított kvóta 75 százaléka. Idén Ausztriában 7800 ember visszaküldéséről döntöttek, akik közül 4500-an önként hagyták el az országot, míg 3300 menedékkérőt kitoloncoltak. A kitoloncoltak felét másik uniós országba küldték vissza, melyek a dublini egyezmény értelmében kötelesek elbírálni az ott az unióba lépő menedékkérők beadványait.

A menekültek visszafogadásáról Ausztriának 22 állammal van szerződése jelenleg, többségük uniós tagállam, és Koszovóval, Nigériával, Tunéziával, Svájccal és Liechtensteinnel kötöttek még ilyen egyezményt. Számos embert kell visszatoloncolni Pakisztánba, Algériába és Marokkóba is, azonban ezen államokkal nincs visszafogadási egyezménye Ausztriának.

Az év elején közölt cél szerint az osztrák kormány 2019-ig 50 ezer embert küldene vissza hazájába. Ennek érdekében gyorsított menedékkérelmi eljárásokat folytatnak a biztonságosnak nyilvánított országból érkezők esetében. Emiatt kibővítették a biztonságos országok listáját és több közvetlen repülőjáratot indítanak a menekültek visszaszállítása miatt. Eddig az EU államain kívül
biztonságos államnak számított még a többi között Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Horvátország Macedónia, Montenegró, Szerbia és Albánia is. Most Algéria, Grúzia, Ghána, Marokkó, Mongólia, és Tunézia is  felkerül a biztonságos államok listájára.

A szeptember közepén Bécsben tartott menekültügyi csúcson központi kérdés volt, hogy az unió és Törökország között tavasszal között megállapodás mintájára Egyiptommal, Malival, Szenegállal és Nigerrel is kössenek szerződést, amely szerint ezek országok védenék a határaikat, valamint visszafogadnák az Európába érkező menedékkérőket.

Donald Tusk az Európai Tanács elnöke bécsi látogatása során arra is tett utalást, hogy Afganisztánnal is hasonló szerződéskötést terveznek.

  • Legfrissebb cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »