Az osztrák parlament nem akar a V4-hez csatlakozni

Az osztrák parlament csütörtöki ülésén elutasította Ausztria esetleges csatlakozását a visegrádi  négyek csoportjához. Az erre vonatkozó indítványt az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyújtotta be.

Sebastian Kurz néppárti osztrák külügyminiszter kiállt ugyanakkor a visegrádi államokkal, Csehországgal, Lengyelországgal, Szlovákiával és Magyarországgal való jó viszony, illetve együttműködés  mellett. Úgy vélekedett azonban, hogy a csatlakozás többek között azért sem lehetséges, mert – mint fogalmazott –  a visegrádi államok egy olyan „zárt klubot alkotnak, ahova nem vesznek fel új országokat”.

Az FPÖ elnöke, Heinz-Christian Strache szerint a visegrádi államok „örömmel vennék”, ha Ausztria tenne egy lépést ebbe az irányba. A párt külpolitikai szóvivője Johannes Hübner szerint Ausztria esetleges tagsága erősítené az ország uniós szerepét is, hiszen a visegrádi államoknak szavai szerint „de facto vétójoguk” van az unióban.

Strache szeptember közepén a Tiroler Tageszeitung című osztrák lapnak úgy nyilatkozott, hogy „már csak a történelmi okok miatt is ésszerű lenne, ha Ausztria csatlakozna a visegrádi csoporthoz”, amelynek megerősödésével  szerinte van esély az uniós reformokra. Indoklása szerint a visegrádi államok között formálódik a német kancellár ellenpólusa. „Eddig az unióban Németország és Franciaország hozott döntéseket, a többieknek nyelniük kellett” – mondta.

Milos Zeman cseh államfő szeptember közepén találkozott Norbert Hoferrel, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) államfőjelöltjével. Zeman akkor felvetette, hogy Ausztria tagja lehetne a visegrádi államoknak.

Hofer a találkozót követő nyilatkozata szerint arról beszéltek, hogy miként lehetne erősebben hallatni a jövőben Közép-Európa hangját az Európai Unión belül, mert közös a történelmük, és hasonló módon látjuk a dolgokat.

Forrás: MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »