Trump már nem tartja republikánus elnökjelöltnek magát

Donald Trump, az amerikai republikánusok elnökjelöltje Twitter-bejegyzésben tudatta kedden, hogy a saját pártjából ellene indított támadások “megszabadították” őt a pártkötöttségektől, és immár nem a Republikánus Párt jelöltjének tartja magát.

Ennek megfelelően Trump éles kirohanásokat intézett a republikánusok azon vezető politikusai ellen, akik az elnökjelöltségről való lemondásra és visszalépésre szólították őt fel. A milliárdos üzletember délután Floridában kampányolt, de egész nap Twitter-üzenetekkel bombázta az amerikai közéletet. “Olyan szép, hogy levették rólam a bilincseket, és most a magam módján harcolhatok Amerikáért” – fogalmazott az egyik bejegyzésében, hozzátéve, hogy ezután a maga szája íze szerint kíván megküzdeni demokrata párti vetélytársával, Hillary Clintonnal.

“Nincs szükségem Paul Ryan támogatására”– írta egyebek közt délelőtt. Este pedig már leszögezte, hogy ha ő lesz az elnök, Paul Ryan nem számíthat arra, hogy továbbra is a republikánusok képviselőcsoportjának vezetője lehet. Ezzel próbált visszavágni a házelnök hétfői állásfoglalására, amikor Ryan szóvivője útján bejelentette, hogy a támogatását ugyan nem vonja meg, de többé nem kampányol Trumpnak. Egy harmadik üzenetében Trump “nagyon gyönge és kevéssé hatékony” vezetőnek titulálta Ryant, majd később hozzáfűzte még: nehéz jól szerepelni, ha Ryantől és másoktól “nulla támogatást” kap.

A republikánus elnökjelölt nekitámadt John McCain arizonai szenátornak is. “Ez a nagyon bolond beszédű John McCain szenátor könyörgött nekem, hogy támogassam őt a szenátusi székért folytatott előválasztásán, amit meg is nyert. Aztán pedig dobott engem az öltözőben tett megjegyzéseimért” – írta Trump. Az üzletember kedd este a Politico című lap tudósítása szerint egy texasi adománygyűjtő rendezvényen azt fejtegette, hogy “néha nehezebb megbirkózni a saját pártoddal, mint a másik oldalon lévő emberrel”.

A Republikánus Pártban példátlan módon eddig 331 politikus – képviselők, szenátorok, kormányzók egész sora – lázadt fel Trump ellen, s ítélte el pénteken nyilvánosságra került trágár megjegyzéseit a nőkről, amelyeket tizenegy évvel ezelőtt mondott egy titokban rögzített kamerafelvétel tanúsága szerint. Ugyanakkor alelnökjelöltje, Mike Pence a Fox televízióban, Chris Christie New Jersey-i kormányzó egy rádiós interjúban, Reince Pribeus pártelnök pedig még hétfőn közleményben erősítette meg, hogy változatlanul támogatja Donald Trumpot.

Korábban írtuk: Trump trágár beszéde miatt egyre több Clinton támogatója

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás