Trump nem mozog sokat, de egészséges

A republikánus elnökjelölt stábja közzétette a részletes orvosi jelentést, amely szerint Donald Trump legutóbbi általános vizsgálatára múlt pénteken került sor, s a leletek szerint az üzletember „kiváló egészségnek” örvend. A vizsgálatokat  az a Harold Bornstein végezte, aki 36 éve Trump orvosa.

A Trump-stáb közleményben tudatta, hogy a vizsgálat valamennyi részletes eredményét nyilvánosságra hozza, s ebből kiderül, hogy Trump „egészsége kiváló és megvan az ereje ahhoz, hogy megszakítás nélkül végigvigyen egy példa nélkül álló és nehéz kampányt, és – ami még ennél is fontosabb – ellássa az Egyesült Államok elnökének különlegesen megterhelő munkáját”.

  • Előzmények
Az elnökjelöltek egészségi állapota azután került fókuszba, hogy Hillary Clinton tüdőgyulladást kapott, stábja azonban csak napokkal később ismerte ezt be a sajtónak.

Trump csütörtökön este szerepel a CNN hírtelevízió „Dr. Oz show” című híres műsorában, amelynek szerkesztő-műsorvezetője, Dr. Mehmet Oz az egészségi állapotáról kérdezi a republikánus elnökjelöltet. A műsort felvételről sugározzák, a felvétel szerdán este készült, és sok információ már kiszivárgott róla. Például az, hogy Trump milyen diétát követ, hogy nem végez rendszeres testmozgást (kivéve a golfot), s hogy az utóbbi időkben csökkent a koleszterinszintje is.

A műsorban Trump nemcsak a saját egészségéről beszél, hanem többek között a zikavírus elleni küzdelem fontosságáról és új, családpolitikai javaslatairól.

Forrás: MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »