A flinti afroamerikai közösség templomának lelkésze megállította a republikánus elnökjelöltet a beszéde kellős közepén, mikor riválisát, Hillary Clintont kritizálta.
Mikor Trump ahhoz a részhez ért beszédében, hogy a demokrata jelölt globális kereskedelmi egyezményeit bírálta, Faith Green Timmons félbeszakította Trumpot és azt mondta, nem azért hívták ide, hogy politikai beszédet mondjon. A republikánus jelölt összezavarodva rendezgette papírjait a pódiumon és azt mondta: „Ó, hát jó, rendben van.” Ezek után mondott néhány mondatot flinti ivóvíz-problémáról, majd távozott.
Trump azért látogatta meg a várost, hogy első kézből szerezzen tudomást a vízválság helyzetéről, illetve hogy folytassa nemrégiben megkezdett „kampányát” az afroamerikai szavazók megszerzésére. Körülbelül egy héttel ezelőtt Detroitban tartott kampánybeszédet egy fekete keresztény gyülekezet templomában.
A michigani városban egy körülbelül 50 fős tömeg hallgatta az elnökjelölt beszédét, beleértve egy nőt, aki azzal vádolta, hogy a ’70-es években Trump diszkriminálta az afroamerikai bérlőit. A New York-i ingatlanmogul erre csak annyit mondott: „Nem, én soha nem tettem ilyet.”
A nap korábbi részében Trump körbejárta a flinti vízművet, amely azóta nem működik, hogy januárban borzasztóan magas ólomszintet mértek az ivóvízben.
Korábban írtuk:
- A CIA volt főnöke lesz Trump nemzetbiztonsági tanácsadója
- Mexikó lépéseket tesz, ha Trump lesz az elnök
Forrás: Reuters