Októbertől jön a közös uniós határőrség

A tagállami kormányokat tömörítő uniós tanács szerdán megadta végső hozzájárulását a közös határ- és parti őrség létrehozásához, amely így október közepén már megkezdheti a működését.

Robert Kalinák, az unió soros elnökségét jelenleg betöltő Szlovákia belügyminisztere üdvözölte, hogy a tanács és az Európai Parlament ilyen gyorsan és hatékonyan tudott cselekedni az ügyben.

„Közvetlen hatással van a schengeni övezet egészére, hogy miként kezeljük a külső határainkat. Az európai határ- és parti őrség segíteni fog benne, hogy közösen szálljunk szembe napjaink kihívásaival. Kizárólag a külső határaink hatékony kezelésével térhetünk vissza a rendes kerékvágásba, nincs más út” – közölte a tárcavezető.

A szervezet felállításáról szóló jogszabály október 6-án lép hatályba, az ügynökség ezt követően kezdheti meg a működését. A tagállamok továbbra is megtartják határaik védelmének hatáskörét, azonban szükség és kérés esetén a határ- és parti őrség meghatározza a megfelelő létszámú stábot és technikai felszerelést és támogatást tud nyújtani, hiányosságok esetén időben be tud avatkozni.

A leendő ügynökség a Frontex és az uniós tagállamok erőforrásait egyesíti. Tagállami felajánlások alapján bármikor rendelkezhet 1500 fős személyi állomány és eszközök mozgatásáról, a szükségesnek ítélt területekre való átcsoportosításáról legfeljebb 10 napon belül.

Az Európai Bizottság korábbi tájékoztatása szerint az ügynökség feladatai között szerepel a migrációs áramlások nyomon követése, a gyenge határőrizeti pontok azonosítása, valamint az, hogy válaszintézkedéseket hajtson végre azokban az esetekben, amikor az EU valamely külső határát veszély fenyegeti.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »