Trump máris megsértődött a kínaiakra, de Obama volt ott

Donald Trump az ohiói Cleveland egyik elővárosában kampányolva tért ki arra, hogy Obama elnököt szerinte tiszteletlenül fogadták Kínában, amikor megérkezett Hangcsouba, a G20-as országcsoport csúcsértekezletére.

A republikánus elnökjelölt emlékeztetett arra, hogy az amerikai elnök nem tudott szokásos kijáraton kiszállni és a vörös szőnyegen végigsétálni az Air Force One (az elnöki különgép) lépcsőjéről, mert a kínaiak nem gördítették oda a lépcsőt, így Obama csak – Trump megfogalmazásában – „a repülőgép oldalsó fémlépcsőjét” használta.

Trump „a tiszteletlenség jelének” minősítette az esetet, s hozzátette, hogy ő ezek után nem lett volna hajlandó kínai tisztségviselőkkel találkozni. „Tudjátok mit, emberek, nagyon tisztellek benneteket, de most csukjuk be az ajtót és húzzunk el innen!” – fogalmazott a republikánus elnökjelölt, aki Obama helyében nem folytatta volna a kínai útját.

Barack Obama a G20-as országcsoport csúcsértekezletére érkezett a kínai Hangcsouba – érkezésekor azonban nem a lépcső elmaradása volt az egyetlen malőr. A kínai vendéglátók a sajtókíséretet is félrelökdösték, egy kék kötéllel tartották távol az amerikai sajtósokat, akik azonban azzal érveltek, hogy ez az ő gépük és az ő szabályaik szeretnének leszállni, erre az egyik kínai azt kiáltotta oda a tiltakozó amerikai delegációnak, hogy „ez a mi országunk, ez a mi repülőterünk!”

Nem sokkal később a kínaiak nem ismerték fel Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadót, rákiabáltak és nem akarták őt az elnök közelébe engedni – itt egy amerikai ügynöknek kellett közbelépnie.

Obama később nem nevezte nagy jelentőségűnek az ügyeket, elmondta, hogy az amerikaiak máshogy kezelik sajtósaikat, sokkal közvetlenebb betekintést engednek munkájukba, mint azt egyes országokban szokás, így máskor is előfordultak már hasonló esetek.

Forrás: MTI / NYPOST

 

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »