Brexit: a Moody’s sem számít recesszióra Nagy-Birtanniában

Nem számít recesszióra a Moody’s Investors Service Nagy-Britanniában az ország Európai Unióból való várható kilépése miatt. A hitelminősítő intézet szerint ugyanakkor valószínű a gazdasági növekedés lassulása.

Noha a tőzsdei árfolyamok estek a brit EU-tagságról tartott júniusi népszavazás után, a részvényárak azóta erősödtek, és szakértők most már úgy vélik, hogy a referendum a korábbi félelmekkel ellentétben viszonylag mérsékelt hatással lesz a brit gazdaságra – írta csütörtökön a The Daily Telegraph című lap az előrejelzést ismertetve.

A font alacsonyabb árfolyama kedvező hatással lehet a gazdasági növekedésre az Egyesült Királyságban a Moody’s szerint, és a hitelminősítő intézet arra számít, hogy a kormány lazítani fog pénzügypolitikáján, hogy elősegítse a GDP növekedését.

A Moody’s közgazdászai 2016-ben 1,5 százalékos, 2017-ben pedig 1,2 bővülésére számítanak Nagy-Britanniában.

A hitelminősítő szerint egyelőre bizonytalan, hogy miként alakul a brit gazdaság jövője az Európai Unió egységes belső piacán kívül. Ez továbbra is visszafogja majd a beruházási és a fogyasztói kedvet – a vállalkozások nem bővítik alkalmazottaik számát és elhalasztják hosszú távú beruházásaikat, a fogyasztók pedig a jelentősebb kiadásokról szóló terveiket.

A font alacsonyabb árfolyama azonban rövid távon valamelyest enyhíteni fog ezen negatív hatások közül néhányat azáltal, hogy lökést ad az exportnak.

A Moody’s a globális gazdasági kilátásokra is kitért a Brexittel kapcsolatban. A hitelminősítő szerint a referendumot követő nyugtalanság után stabilizálódik a helyzet – erre utal az is, hogy a cég javította a kínai GDP-ről szóló előrejelzését, és idén 6,6 százalékos, jövőre pedig 6,3 százalékos bővülést jósol -, fellendülésre azonban nem számít a globális gazdaságban.

A cég egyik vezető elemzője szerint a kereskedelem kis mértékű bővülése, az alacsony befektetési kedv és a termelékenység növekedésének lassuló üteme együtt világszerte visszaveti a növekedés lehetséges mértékét.

A Moody’s szerint ugyanakkor vannak kockázatok, amelyek módosíthatják a stabilizálódásról szóló előrejelzésüket. Az Egyesült Államokban ugyan a bizalom jele lenne, ha a központi bank szerepét betöltő Fed kamatot emelne, más országokban azonban ez árthat a részvény-, a kötvény- és a valutaárfolyamoknak. Kamatemelés esetén a feltörekvő piacokról jelentős mennyiségű pénz áramolhat vissza az Egyesült Államokba, ártva ezzel azoknak a vállalatoknak és kormányoknak, amelyek dollár alapú kölcsönöket vettek fel.

Az EU esetleges további dezintegrációja és a kereskedelmi partnerségek sorsának alakulása miatt főként az amerikai elnökválasztás kimenetele szintén kockázatot jelent a hitelminősítő szerint.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »