MOL-INA ügy: a horvátok bíznak az eljárás pozitív kimenetelében

Horvátország bízik a Mol-INA-ügyben folyó döntőbírósági eljárás pozitív kimenetelében, és a horvát törvényekre hivatkozva megvédi a horvát olajipari vállalat érdekeit – jelentette ki Andrej Plenkovic, a konzervatív Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke és miniszterelnök-jelöltje a Nacional horvát hetilapnak adott, szerdán megjelent interjúban.

Plenkovic leszögezte: ha kormányfő lesz, azon dolgozik majd, hogy biztosítsa az egységes és következetes horvát álláspontot az INA fejlődési stratégiáját illetően, amire szerinte nem mindig volt példa az elmúlt időszakban. Ezt pedig szerinte a magyar partner, a Mol magyar olaj- és gázipari vállalat gyakran megpróbálta kihasználni.

Az INA nemzeti érdekű vállalat, mert kőolaj- és gáztartalékai és azok kitermelése energetikailag függetlenné teszik Horvátországot. Az INA-t mint kutatási, termelési és értékesítési vállalatot kell fejleszteni, amely új munkahelyeket teremt – tette hozzá.

A finomítókkal kapcsolatban úgy nyilatkozott: a Mol-INA részvényesi szerződés világosan előirányozza mindkét, a sziszeki és a rijekai finomító felújítását. A rijekai finomító felújítását már rég be kellett volna fejezni.

Plenkovic szerint a munkálatok halogatása bizonytalanságot szül, és megkérdőjelezi a Mol őszinteségét a stratégiai partnerség megvalósításában, továbbá a magyar vállalat készségét, hogy a részvényesi szerződésben foglaltak szerint támogatja az INA stratégia fejlődési céljait. A HDZ elnöke úgy értékelte, hogy az INA jelenlegi helyzete nem kielégítő, mert nem használja ki optimálisan fejlődési lehetőségeit.

  • Előzmények
A Mol 2013 végén kezdeményezett nemzetközi választottbírósági eljárást a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID), mert szerinte a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait.

A horvát kormány válaszul 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz – a horvát álláspont szerint a magyar olajvállalat korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt Mol-befektetések a horvát olajfinomítókba és a Mol megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket.

Korábbi cikkünk a témában: Rengeteg pénzbe kerül a horvátoknak a MOL-INA vita

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagyon megugrott tavaly a cseh fegyverexport

Csehországban tavaly 13,6 százalékkal 15,9 milliárd koronára (mintegy 215 milliárd forint) nőtt a fegyverek és a hadianyagok kivitele. A cseh fegyvergyártók tavaly 1212 kiviteli engedélyt kaptak 21,8 milliárd korona (294 milliárd forint) értékben - derül ki az ipari és kereskedelmi minisztérium éves jelentéséből, amelyet hétfőn vitat meg a cseh kormány.

Read More »

Életbe lépett a NAFTA-t felváltó kereskedelmi egyezmény

Donald Trump amerikai és Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök szerdán Washingtonban ünnepélyes keretek között aláírták az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) felváltó új háromoldalú kereskedelmi megállapodást (USMCA). Justin Trudeau kanadai kormányfő a koronavírus-járvány miatt nem volt jelen az eseményen; vele egy későbbi, számára kedvezőbb időpontban kerül sor az aláírásra.

Read More »

Továbbra is gyorsul a koronavírus terjedése

Az Egyesült Államokban meghaladta a hárommilliót a koronavírus-megbetegedések száma, és a járvány már több mint 132 ezer emberéletet követelt - közölte csütörtökön a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház. A helyzet világviszonylatban sem túl rózsás: összességében több mint 12 millió ember fertőződött meg.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás