„Minél előbb, annál jobb” – Hollande sürgetné a Brexitet

Francois Hollande francia elnök munkavacsorán látta vendégül tegnap este Theresa May brit kormányfőt az Élysée-palotában, ahol Hollande közölte: Párizs azt szeretné, ha mielőbb megindulnának a tárgyalások a brit EU-kilépésről.

„A bizonytalanság jelenti a legnagyobb veszélyt” – mondta Hollande, és hangsúlyozta, hogy az 50. cikkely mielőbbi aktiválása Európa érdekeit szolgálná. A francia elnök elég egyértelműen fogalmazott: megérti, hogy Londonnak időre van szüksége a felkészüléshez a kilépési tárgyalásokra, de azoknak minél előbb meg kell kezdődnie.

Az elnök elmondta, hogy a francia álláspont szerint Nagy-Britannia csak akkor férhet hozzá az egységes európai piachoz, ha elfogadja az Európai Unió négy alapvető szabadságjogát, beleértve az emberek szabad utazását. Választania kell az egységes piac és szabad mozgás, vagy „egy másik státus” között.

brexit

Forrás: Reuters

A két vezető hosszasan beszélgetett Franciaország és az Egyesült Királyság közti „különleges kapocsról”. Theresa May vázolta azon tervét, hogy az együttműködést erősíteni kell a két ország között a múlt heti nizzai események után. Valamint azt hangoztatta, hogy a francia állampolgárokat továbbra is szívesen látják az Egyesült Királyságban.

  • Korábbi cikkünk a témában:

Forrás: Independent

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »