Washington nem vásárolna nehézvizet Iránból, de Obama vétózhat

Az amerikai képviselőház szerdán megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja, hogy Washington nehézvizet vásároljon Irántól.

A képviselők döntését még a szenátusnak is meg kell szavaznia, ám ha a szenátorok egyet is értenek majd a képviselőkkel, az elfogadott törvény valószínűleg akkor sem lép életbe – Barack Obama elnök már korábban jelezte, hogy élni fog vétójogával.

A republikánus többségű képviselőházban 249:176 arányban voksoltak a törvényjavaslatra, a támogató szavazatok szinte kizárólag republikánusoktól származnak. A kongresszus republikánus politikusai – mind a képviselőházban, mind a szenátusban – eltökélten ellenezték és ellenzik az Irán nukleáris programjának korlátozásáról tavaly júliusban megkötött, történelminek minősített nemzetközi megállapodást.

A 2016 elején életbe lépett alku értelmében Irán az atomprogramját csakis békés célokra használja, s ennek fejében feloldják az ellene foganatosított büntetőintézkedések jelentős részét. A Teherán és a hatok – az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország – között tavaly júliusban született megállapodás egyebek mellett arra kötelezte Iránt, hogy 300 kilogramm alá csökkentse alacsony dúsítású uránkészletét, urándúsító centrifugáinak számát 19 ezerről 6100-ra mérsékelje, továbbá az araki nehézvizes reaktorát úgy alakítsa át, hogy ott ne lehessen atomfegyverben is felhasználható plutóniumot előállítani.

Eddig felhalmozott nehézvíz-feleslegét Teherán köteles eladni a világpiacon. Az amerikai kormány áprilisban jelentette be, hogy 32 tonna nehézvizet vesz Irántól, a kongresszus azonban már akkor rosszallását fejezte ki; a republikánusok mellett néhány demokrata párti politikus is ellenzi az ügyletet. Sőt, a mostani szavazástól függetlenül két republikánus és két demokrata párti politikus szenátor jelezte: új törvényjavaslatot nyújt be, amellyel bővítenék az Irán elleni szankciókat az ország ballisztikus rakéták kifejlesztését célzó programja miatt.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagyon megugrott tavaly a cseh fegyverexport

Csehországban tavaly 13,6 százalékkal 15,9 milliárd koronára (mintegy 215 milliárd forint) nőtt a fegyverek és a hadianyagok kivitele. A cseh fegyvergyártók tavaly 1212 kiviteli engedélyt kaptak 21,8 milliárd korona (294 milliárd forint) értékben - derül ki az ipari és kereskedelmi minisztérium éves jelentéséből, amelyet hétfőn vitat meg a cseh kormány.

Read More »

Életbe lépett a NAFTA-t felváltó kereskedelmi egyezmény

Donald Trump amerikai és Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök szerdán Washingtonban ünnepélyes keretek között aláírták az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) felváltó új háromoldalú kereskedelmi megállapodást (USMCA). Justin Trudeau kanadai kormányfő a koronavírus-járvány miatt nem volt jelen az eseményen; vele egy későbbi, számára kedvezőbb időpontban kerül sor az aláírásra.

Read More »

Továbbra is gyorsul a koronavírus terjedése

Az Egyesült Államokban meghaladta a hárommilliót a koronavírus-megbetegedések száma, és a járvány már több mint 132 ezer emberéletet követelt - közölte csütörtökön a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház. A helyzet világviszonylatban sem túl rózsás: összességében több mint 12 millió ember fertőződött meg.

Read More »

A koronavírus vethet véget Trump elnökségének

A CNBC június végi közvélemény-kutatása alapján, amelyet hat, az elnökválasztás szempontjából kulcsfontosságúnak számító szövetségi államban végzett, az emberek nagyon nincsenek jó véleménnyel arról, ahogy Donald Trump amerikai elnök a koronavírus-járványt kezeli. Így alig néhány hónappal a választás előtt ez igen rossz hír a számára.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás