USA-elnökválasztás: Donald Trump két államban vezet Hillary Clinton előtt

A szerdán közölt legfrissebb felmérések szerint Donald Trumpot többen támogatják Floridában és Pennsylvaniában, mint Clintont, Ohióban pedig pillanatnyilag holtverseny alakult ki a két várható elnökjelölt között.

Ezeket a szövetségi államokat úgynevezett ingadozó államokként tartják számon, ami azt jelenti, hogy választói viszonylag kiszámíthatatlanok, nem elkötelezetten republikánusok, vagy demokrata pártiak, az elnökválasztásokon változóan szoktak dönteni. Az ingadozó államokban kivívott győzelem többnyire garantálja az elnökjelöltnek a győzelmet az elnökválasztáson.

A felmérést a Quinnipiac Egyetem tette közzé. A kutatás szerint Floridában és Pennsylvaniában kicsiny többséggel ugyan, de egyértelműen Trump a népszerűbb, támogatottabb, míg Ohióban fej-fej mellett halad a két várható elnökjelölt.

Floridában a közvélemény-kutatásban megkérdezettek 42 százaléka Trumpot, míg 39 százaléka Clintont támogatja, Pennsylvaniában pedig – ahol 1988 óta nem tudott nyerni republikánus elnökjelölt – Trump támogatottsága 43 százalékos, míg Clinton a megkérdezettek 41 százalékánál népszerű. Ohióban a két politikus pillanatnyilag 41:41 százalékos népszerűséget tudhat magáénak.

Hillary Clinton kampánya azonnal reagált a közvélemény-kutatás eredményeire. Brian Fallon, Clinton kampányának szóvivője Twitter-bejegyzésben szögezte le: “tudjuk, hogy a csata szoros lesz egészen a választás végéig, ezért továbbra is nagyon keményen dolgozunk. Trump komoly veszély”.

Egy másik felmérés is Clinton eddigi előnyének olvadását jelzi. A Marist közvélemény-kutató készített felmérést a regisztrált szavazók véleményéről, s az derült ki, hogy Clinton előnye országos szinten három ponttal apadt Trump előtt. Június végén, a Fox televízió felmérése még hatpontos Clinton-előnyt mutatott.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A Mueller-bizottság nem talált bizonyítékot Trumpék ellen

A Trump-kampány munkatársai valóban nem játszottak össze oroszokkal, de ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy hasznukra válhatnak Moszkva törvénytelen akciói a választás befolyásolására - derül ki a mintegy 400 oldalas Mueller-jelentésből, amelyet az igazságügyi minisztérium honlapján tették közzé csütörtökön és részleteit az amerikai sajtó hozta nyilvánosságra.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás