Riasztó mértékben öregszik a japán társadalom

  • A távol-keleti állam lakosságának több mint negyede idősebb 65 évesnél.
  • Ez komoly kihívásként jelentkezik mind a kormányzat, mind az ország gazdasága számára.


Riasztó mértékben öregszik a japán társadalom, a távol-keleti állam lakosságának több mint negyede idősebb 65 évesnél, ami kihívásként jelentkezik mind a kormányzat, mind az ország gazdasága számára – derül ki a japán belügy és távközlési minisztérium által szerdán közzétett  népszámlálási adatokból.

2015. október 1-jével bezárólag a 65, vagy ennél idősebb japánok száma elérte 33,42 millió főt, vagyis a teljes lakosság 26,7 százalékát, ami a legmagasabb érték a népszámlálási adatok 1920-ban történt első összeírása óta.

A felmérés szerint Japán teljes lakossága 127,11 millió fő volt tavaly októberben, ami 0,7 százalékos csökkenést jelent a 2010-es adatokhoz képest, illetve ez az első csökkenés 1920 óta.

Emellett a 15 évesnél fiatalabb korosztály létszáma – fél százalékponttal – 15,86 millió főre csökkent, vagyis a teljes lakosság 12,7 százalékát teszi ki, ami a legalacsonyabb érték 1920 óta.

Az ország mind a 47 tartományában a 65, vagy ennél idősebb korosztályba tartozók száma meghaladta a 15 évesnél fiatalabbak számát, amire szintén nem volt példa a népszámlálás bevezetése óta.

Az évszázad végéig Japán lélekszáma kormányzati és az ENSZ becslései szerint tovább fog hanyatlani 83 millió főre, miközben a lakosság 35 százaléka 65 évesnél idősebb lesz.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »