Félretájékoztatták az embereket a Brexitről?

A brit EU-népszavazás előtt a szavazókat „hamis információkkal masszírozták”, és ezek alapján döntöttek úgy, ahogyan döntöttek – jelentette ki a TA3 mai közéleti műsorában Bugár Béla, a Híd elnöke. A Kotleba-féle ĽSNS által kezdeményezett „szlovexit” népszavazást elutasította, írja az Új Szó.

Bugár a brexitért a politikusokon kívül a médiát és a felszínesen tájékozódó brit állampolgárokat okolja. A pártelnök szerint a legfontosabb tanulsága a brexitnek az, hogy a régi tagállamoknak figyelmesen meg kell hallgatniuk a többiek véleményét is, és nemcsak rájuk erőltetni a saját nézeteiket.  Bugár tárgyalna Hrnčiarékkal Bugár a Sieť belső problémáit nem akarta kommentálni. Tagadta, hogy a Radoslav Procházka pártelnökkel szembeforduló öt párttag a Hídba akarna átlépni. Más lenne viszont a helyzet, ha kilépnének a Sieť-ből. Ebben az esetben a kormány stabiliásának megőrzése érdekében „kötelességünk lenne tárgyalni velük” – mondta a parlament alelnöke.  A Bašternák-üggyel kapcsolatban Bugár elmondta: ha bebizonyosodik, hogy Robert Kaliňák belügyminiszter valamilyen módon hibázott, abban a pillanatban cselekedni fognak. Egyelőre azonban csak a gyanú él, bizonyítékok nincsenek. Bugár szerint rendszerszintű változásokra van szükség, mindenekelőtt a rendőrség komolyabb ellenőrzésére. A Híd ezügyben három módosítást készül benyújtani. Az első értelmében a rendőrfőkapitányt a jövőben a kormány javaslata alapján az elnök nevezné ki. Bővítenék továbbá a védelmi és belbiztonsági bizottság hatáskörét, amely ezentúl a rendőrségi eljárások ellen benyújtott panaszokat vizsgálná. Az ügyészségen is létrehoznának egy különbizottságot, amely a rendőri túlkapásokkal és bűncselekményekkel foglalkozna.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »