Mégis minden iskolát mentenének

Ma kezdődik a parlament júniusi ülése, mely gyorsított eljárásban tárgyalja a közoktatási törvény módosítását. A Híd módosító javaslatot terjeszt be, a teljes szervezettségű iskolákra vonatkozó minimális osztálylétszám eltörlését javasolja.

„Olyan módosító javaslatot fogok beterjeszteni, mely a teljes szervezettségű nemzetiségi iskolákban is törölné a minimális osztálylétszámra vonatkozó rendelkezést” – mondta lapunknak Vörös Péter. Arra a kérdésre, hogy van-e egyezség a koalíciós partnerek között a felső tagozattal is rendelkező iskolákra vonatkozó kvóták eltörlésével kapcsolatban, azt válaszolta: „Folyamatosan tárgyalunk a javaslatról, a szavazásig egyeztetni fogunk a kvóták eltörléséről.” A képviselő optimista a módosítás esélyeivel kapcsolatban.

A smeres többségű parlament 2013-ban hagyta jóvá a minimális osztálylétszámra vonatkozó rendelkezést, mely szeptemberben lépne hatályba. Ez alapján ősztől a nemzetiségi iskolákban legkevesebb 9 gyerekkel lehet első osztályt nyitni, a felső tagozaton pedig 15 főben szabták meg a minimális kvótát. Az eredeti rendelkezés több mint 60 magyar tanítási nyelvű alapiskolát érint negatívan. A tárcaközi egyeztetésre bocsátott javaslat csak az alsó tagozatos iskolákban törölné el a minimális osztálylétszámra vonatkozó megkötést. Az oktatási minisztérium adatai alapján országszerte ez 60 iskolát, köztük 23 magyar tanítási nyelvű intézményt érint.

Új Szó / Ibos Emese

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »