A fogdából várja a szavazatokat a polgármester

Elutasította csütörtökön a nagybányai táblabíróság Cătălin Cherecheș ügyvédeinek fellebbezését, így Nagybánya polgármestere további harminc napra előzetes letartóztatásban marad, és vasárnap a börtönből várja a helyhatósági választások eredményeit.

Mint ismert, egy korábbi bírósági határozat szerint Cătălin Cherecheș annak ellenére indulhat a választásokon, hogy vizsgálati fogságban van. A polgármestert befolyással történő üzérkedéssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség (DNA), és csúszópénz elfogadásán érték tetten.

A DNA korábbi közleménye szerint a polgármester ellen egy feljelentés alapján indult vizsgálat. A feljelentő a helyi önkormányzat által finanszírozott Nagybányai FCM labdarúgóklub egyik vezetőségi tagja volt, akit Cătălin Cherecheș csúszópénz ellenében nevezett ki a tisztségbe 2014-ben.

A továbbiakban a polgármester ahhoz a feltételhez kötötte a klub anyagi támogatását, hogy az összegből maga is részesedést kapjon. Az elöljáró 2015-ben 70 ezer lejt kért későbbi feljelentőjétől, a pénzt pedig az ügyészek szerint több részletben meg is kapta.

Idén áprilisban Cătălin Cherecheș már 400 ezer lejt kért azért az egymillió lejes támogatásért cserében, amit javaslatára megszavazott a klub számára az önkormányzat. A pénz egy részét, 30 ezer lejt április 26-án vette át feljelentőjétől. Az ügyészek házkutatást tartottak az irodájában, és az összeget meg is találták nála.

Ugrósdy Márton

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »