Törökország Davutoglu után, az elnöki rendszer előtt

Május elején Ahmed Davutoglu török miniszterelnök bejelentette, hogy nem jelölteti magát az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) pártelnöki tisztségére. Az AKP alapszabálya kimondja, hogy a párt elnöke egyben Törökország miniszterelnöke is, így Davutoglu kormányfő sem maradhatott. Mivel Törökország számos nemzetközi konfliktusban (szíriai polgárháború, migrációs válság, terrorizmus elleni küzdelem) érintett és egyre több bírálat éri Erdogan elnök azon törekvését, hogy az elnöki rendszer irányába mozdítsa el az állam berendezkedését, érdekes kérdés, hogy milyen változások várhatóak a török bel- és külpolitikában.

Politikai elemzők egybehangzó véleménye szerint az új miniszterelnök legfontosabb feladata az lesz, hogy levezényelje az alkotmánymódosítást, amely lehetővé tenné az elnöki rendszer bevezetését. Erre a feladatra Erdogan elnöknek egy olyan kezes és engedelmes miniszterelnökre van szüksége, aki kérdés nélkül végrehajtja az államfő utasításait. A nemzetközi és a török sajtóban számos találgatás látott napvilágot az új kormányfő személyével kapcsolatban, de a küldöttek végül csak egy jelöltre, Bihali Yildirimre szavazhattak. Yildirim megkapta a küldöttek 100 százalékának támogatását, 1405 szavazattal választották meg a AKP élére, így ő lett Törökország 56. kormányának miniszterelnöke.

Hűséges partner az új kormányfő

A volt közlekedési miniszter igen szoros kapcsolatban áll az államfővel, valamint a társadalom körében is igen népszerű, hiszen az ő minisztersége alatt valósult meg számos olyan útfejlesztés, amelynek hatására nagymértékben javult az ország közlekedési infrastruktúrája. Igaz ugyan, hogy többször is a korrupció gyanúja merült fel személye kapcsán, de ezek a vádak soha nem nyertek bizonyítást. A népszerűsége mellett azért is eshetett Yildirimre Erdogan elnök választása, mert nagyon jól tudja, hogy a miniszterelnök semmi olyat nem fog tenni, ami éket verne kettejük kapcsolatába, amit Yildirim is megerősített, amikor kijelentette, hogy „teljes harmóniában fog dolgozni az államfővel”, valamint, hogy „büszkén mondhatjuk, mindannyian Erdogan elnök társai vagyunk, osztozunk a közös sorsban és szenvedélyben. A te szenvedélyed a mi szenvedélyünk, a te ügyed a mi ügyünk és a te fájdalmad a mi fájdalmunk.”

Mivel jelenleg az AKP nem rendelkezik az alkotmánymódosításhoz szükséges parlamenti többséggel, két forgatókönyv közül választhat az államfő. Vagy megszerzi a Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) támogatását az alkotmánymódosításhoz, vagy a parlamentbe bekerült kurd képviselők közül néhányat vád alá helyeztet terrorizmus támogatása miatt. A megürült parlamenti helyekre, aztán új választásokat írna ki Erdogan, amelyet jó eséllyel az AKP jelöltje nyerne, így szerezve újabb helyeket a törvényhozásban. A jelek szerint az elnök a második utat fogja választani, és arra fogja buzdítani a miniszterelnököt, hogy tovább erősítse a nacionalizmust az országban.

Szíria kapcsán változott a legtöbbet a török külpolitika az elmúlt években. Törökország célja, hogy csatlakozzon egy, az Egyesült Államok által vezetett koalícióhoz, amelynek célja az Iszlám Állam meggyengítése és legyőzése Szíriában és Irakban. Az USA támogatása azért is különösen fontos Törökország számára, mert igen nagy a feszültség Törökország és Oroszország között, amióta a török légierő lelőtt egy orosz vadászbombázót. Azonban nemcsak Oroszországgal, hanem Izraellel is normalizálnia kell a viszonyát Törökországnak. A két ország kapcsolata azt követően romlott meg, hogy izraeli kommandósok még 2010-ben megtámadtak egy, a gázai övezetbe tartó török flottillát. Az akció következtében kilenc török állampolgár vesztette életét. Ugyan történtek már lépések a kapcsolat helyreállítása érdekében, de továbbra is vannak még nyitott kérdések a két ország kapcsolatában. 

Az EU és Törökország viszonyában nem várható jelentős változás. Davutoglu és az EU vezetői megállapodtak a migrációs hullám megfékezéséről. Továbbá az unió vezetői kilátásba helyezték a török vízumliberalizációt, amellyel a török állampolgárok unióba való belépését könnyítenék meg. Cserébe Törökország vállalta, hogy júniustól visszafogadja azokat a menedékkérőket, akik nem az unió területén kaptak menekültstátuszt, illetve hogy határain keresztül illegális úton nem enged át migránsokat az unió területére. Bár a megállapodás már régen megszületett, de a végrehajtás mind a mai napig akadozik, amely miatt a török elnök bírálta és megfenyegette az Európai Uniót. 

A legnagyobb kérdőjel azonban továbbra is a kurd kérdés. A kurdok 1984 óta folytatják szabadságharcukat egy önálló állam létrejötte érdekében. A 2013-ban megkötött tűzszüneti egyezmény reményt adott a konfliktus békés megoldására, de 2015-ben kiújultak a harcok a kurdok és a török katonák között. Azóta a Kurd Munkáspárt több terrorakciót is végrehajtott Törökországban, míg Erdogan elnök népszerűsége növelésére használja fel a kurd kérdést. A kurdok akcióikkal akaratlanul is támogatják az államfőt, de azt a török elnök sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a kurd harcosok voltak azok, akik felvették a harcot az Iszlám Állam ellen Szíriában és ezt a harcot az USA is támogatta. A kurdok, akárcsak Törökország, fontos szövetségesei az Egyesült Államoknak, ezért Erdogan elnöknek nagyon körültekintően kell kezelnie a kurd kérdést.

Összességében megállapítható, hogy nem várható radikális változás a török külpolitikában, csak akkor, ha a változást az államfő szükségesnek véli. Ugyanakkor a belpolitikai színtéren több jelentős változás is várható, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a parlament már el is fogadott egy olyan indítványt, amely felfüggesztette a képviselők mentelmi jogát, megteremtve ezzel a lehetőséget, hogy vád alá helyezzék képviselők egy részét terrorizmus támogatása, valamint egyéb bűncselekmények vádjával. 

Foreign Affairs, Hurryiet Daily News, Turkish Monitor, Al-Monitor, New York Times, France 24