Dunaszerdahelyen Menyhárt Józsefet, Komáromban Őry Pétert jelölte pártelnöknek az MKP járási szervezete. Úgy tűnik tehát, hogy a párt június 11-i tisztújító kongresszusán valódi párharc alakulhat ki a pártelnöki tisztségér, írja az Új Szó. Elmaradt az MKP két legesélyesebb elnökjelöltjének, Menyhárt Józsefnek és Őry Péternek az első, házi csatája. A Magyar Közösség Pártja dunaszerdahelyi járási elnöki posztjára ugyanis mindkettőjüket jelölték. A pénteken megtartott tisztújító közgyűlésen az elnöki székre jelölték továbbá Hájos Zoltánt, Fenes Ivánt és ifj. Élesztős Pált is. A szavazás végül minden izgalom nélkül zajlott le, hiszen a jelölést csak a korábbi járási elnök, Menyhárt József fogadta el. Egyedüli indulóként egyhangúlag támogatták a küldöttek. A két legnagyobb magyar járás egyike tehát Menyhárt József mellett tette le a voksát, a másik fontos bástya, Komárom viszont Őry Pétert támogatja. Komáromban szombaton tartották a tisztújító közgyűlést, melyen mind a két elnökjelölt jelen volt. A helyi szervezet kétfordulós voksolást követően Becse Norbertet választotta meg járási elnöknek. A küldöttek kétharmada viszont Őry Pétert jelölte a párt országos elnöki posztjára. Az MKP országos tanácsa június 11-én választ új elnökséget és pártelnököt.
határon túli magyarok Kárpát-medence MKP Szlovákia választás
Friss hírek
Nem tűnik el, de 15 éven belül vízpótlásra szorulhat a Balaton
A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni a nyári vízhiányt - derül ki Szabó Péter meteorológus elemzéséből.
Read More »Összeállt a koalíció Netanjahu leváltására
A kormányváltásra törekvő tömb pártjai megállapodtak tevékenységük összehangolásáról Izraelben a Netanjahu-kormány leváltása, "nemzeti szükségkormány" megalakítása és a kneszetben meglévő egyértelmű parlamenti többség érvényre juttatása érdekében.
Read More »600 milliárd forintos lakossági felújítási program indul jövőre
Az energetikai korszerűsítést célzó programban a családi házaknál legfeljebb 15,5 millió forintos, a társasházaknál pedig lakásonként legfeljebb 5,2 millió forintos felújítás támogatható, mindez olyan beruházásokra vonatkozik mint a szigetelés, nyílászárócsere és korszerű világítás.
Read More »Elindult az elszámoltatás, Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették
Elindult Magyarországon az előző kormány által törvénytelenül felhasznált javak ügyében kezdeményezett elszámoltatás, azonban a folyamatnak a jogállamiság elve mentén kell haladnia - mondta Magyar Péter miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott, szerdán közzétett interjújában.
Read More »Költségcsökkentésre kényszerül a BBC, leépítések jönnek
Több televízió- és rádiócsatorna hagyományos terjesztésű adásainak megszüntetését jelentette be kedden a BBC brit közszolgálati médiatársaság a korábban meghirdetett markáns költségcsökkentési program újabb mozzanataként.
Read More »Nigériát is elérte az Ebola
Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.