Már az új brazil elnök ellen is tüntetnek

  • Ezrek vonultak utcára helyi idő szerint kedd este a dél-brazíliai Porto Alegre kikötővárosban, hogy tiltakozzanak Michel Temer ügyvezető elnök kormánya ellen.
  • A hatóságok 2 ezer főre becsülték a demonstráló tömeg nagyságát, de a szervezők szerint nagyjából 20 ezren vehettek részt a 1,5 millió lakosú metropolisz történelmi központjában tartott tiltakozó meneten.
  • A demonstrálók egyebek mellett azt kiabálták, hogy „nem lesz puccs, harc lesz”.

Ezrek vonultak utcára helyi idő szerint kedd este a dél-brazíliai Porto Alegre kikötővárosban, hogy tiltakozzanak Michel Temer ügyvezető elnök kormánya ellen – tájékoztatott honlapján az O Globo című brazil napilap.

A hatóságok 2 ezer főre becsülték a demonstráló tömeg nagyságát, de a szervezők szerint nagyjából 20 ezren vehettek részt a 1,5 millió lakosú metropolisz történelmi központjában tartott tiltakozó meneten. A demonstrálók egyebek mellett azt kiabálták, hogy „nem lesz puccs, harc lesz”.

A tüntetés nagyjából békésen zajlott le, de egy álarcos csoport újságokat és más éghető anyagokat kezdett gyújtogatni, míg mások kövekkel dobálták meg a rendfenntartókat, akik azonban válasz nélkül hagyták a provokációt.

Május 12-én legfeljebb 180 napra felfüggesztették hivatalából az országot 2011 óta irányító Dilma Rousseff brazil elnököt, miután a szenátus megszavazta, hogy induljon jogi eljárás ellene a költségvetési törvények megsértésének gyanúja miatt. A következő időszakban a brazil parlament felsőháza a legfelsőbb bíróság közreműködésével vizsgálja az ország az elnök ügyét.

Az államfői teendőket ideiglenesen Michel Temer alelnök vette át, és új kormányt alakított, amelyben kilenc centrista és jobboldali párt vesz részt, Rousseff Munkáspártja (PT) nem.

Kedden az egyik újonnan kinevezett miniszter már távozott is hivatalából egy lehallgatási botrány miatt. Romero Jucá tervezési miniszter egy nyilvánosságra került – még márciusban rögzített – hangfelvétel szerint ugyanis burkoltan azt hangoztatta, hogy ha kormányváltás lesz, meg kell próbálni leállítani a szövetségi rendőrség politikusok tucatjait érintő korrupciós vizsgálatát a Petrobras óriásvállalat – egy részben állami olajkonszern – körüli korrupciós botránnyal összefüggésben. Bár Jucá meg akarta tartani hivatalát, Temer a bizalmasának számító miniszter menesztéséről döntött. Jucára kulcsfiguraként tekintettek a brazil gazdaság újjáélesztését célzó reformok tervezett keresztülvitelében.

A Temer mögött álló Brazil Demokratikus Mozgalom Pártja (PMDB) – amelynek Jucá is a tagja – márciusban szakított a 2003 óta hatalmon lévő Munkáspárttal, és kilépett a kormánykoalícióból.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »