Azonnali vízummentességet kérünk Ukrajnának

  • Azonnali vízumliberalizációt sürgetett Grúziával és Ukrajnával hétfőn a külügyi tanács ülésén Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki nagyon szerencsétlennek tartaná a török és az ukrán vízummentesség kérdésének összekötését.
  • Szijjártó Péter az EU-külügyminiszterek és a hat keleti partnerország minisztereinek találkozója után nyilatkozott a sajtónak, ismertetve az ülésen általa előterjesztett négy javaslatot.
  • A magyar kezdeményezéseket azzal indokolta, hogy rendkívül törékeny helyzetű országokról lévén szó (Belarusz kivételével valamennyinek befagyott konfliktusai vannak a saját területén), időről-időre bíztató jelzéseket kell küldeni nekik.

Az Európai Uniónak azonnal meg kellene adnia a vízummentességet Ukrajnának és Grúziának – közölte hétfőn Brüsszelben a magyar külgazdasági és külügyminiszter, hangsúlyozva, hogy ez a két állam például Törökországtól eltérően maradéktalanul megfelelt a vízumliberalizáció kritériumainak.

Szijjártó Péter az EU-külügyminiszterek és a hat keleti partnerország minisztereinek találkozója után nyilatkozott a sajtónak, ismertetve az ülésen általa előterjesztett négy javaslatot. A magyar kezdeményezéseket azzal indokolta, hogy rendkívül törékeny helyzetű országokról lévén szó (Belarusz kivételével valamennyinek befagyott konfliktusai vannak a saját területén), időről-időre bíztató jelzéseket kell küldeni nekik.

Az első javaslat a vízummentesség azonnali megadását sürgeti Grúziának és Ukrajnának, amelyek az Európai Bizottság szerint teljesítették az előzetes feltételeket. Szijjártó arra számít, hogy a bel- és igazságügyi miniszterek június 10-i ülésükön eltörlik majd a vízumkényszert Grúziával szemben, az ukrán vízumliberalizáció időpontja azonban továbbra is bizonytalan. Egy uniós forrás szerint az ukrán vízummentesség kérdését egyelőre csak munkacsoport szintjén tárgyalta és tárgyalja a Tanács.

A magyar külügyminiszter elutasította azt az egyes tagállamokban népszerűnek látszó elképzelést, hogy egyetlen csomagban tárgyalják a különböző vízumliberalizációs döntéseket, lényegében a török döntéstől függővé téve az ukrán vízummentesség megadását. Szijjártó rámutatott, hogy a különböző szinten álló országok összekapcsolása igazságtalan lépés lenne, mert nem venné figyelembe az egyes országok erőfeszítéseit.

„Nagyon szerencsétlen dolog lenne, ha a követelményeknek megfelelő országok csak később következnének” – válaszolta a politikus a BruxInfónak arra a kérdésére, hogy továbbra is fenntartja-e Magyarország azt, hogy a török vízummentesség megadása csak az ukrán után következhet.

Arra a közbevetésre, hogy számos tagországot láthatóan gondolkodóba ejtett az, hogy a következő hónapokban elvileg 120 millió ember számára válna lehetővé a vízummentes beutazás, a magyar diplomácia irányítója úgy vélte, hogy ha valakinek ilyen aggodalmai voltak, azt jóval előbb kellett volna jeleznie.

A keleti partnerek közül jelenleg csak Moldova élvez vízummentességet, miközben Grúzia és Ukrajna esetében is ennek megadását javasolta az Európai Bizottság. A kérdésről a tagállamok és az Európai Parlament hivatott dönteni.

Ami a keleti partnerekkel összefüggő második magyar javaslatot illeti, Szijjártó az Azerbajdzsánnal való stratégiai megállapodás mielőbbi megkötését szorgalmazta. Ennek kapcsán kiemelte, hogy jelenleg az azeri földgáz az egyetlen reális alternatív forrás, ami javíthatja hazánk energiaellátásának diverzifikációját.

Harmadik igényként a külügyminiszter síkra szállt azért, hogy az EU nyisson meg európai pénzügyi forrásokat Minszknek. Végül pedig arra is felhívta kollégái figyelmét, hogy Örményország és Belarusz az Eurázsiai Unió tagjaként fontos hidat képezhet az EU és ezen integrációs kezdeményezés között.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »