Merkel aggódik a törökök miatt

Angela Merkel német kancellár a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című német lapban bírálta a török parlament döntését, amellyel megvonta a képviselők jó egynegyedének mentelmi jogát.

Ez a döntés „súlyos következményekkel jár” a kurd politikusokra nézve, és „nagy aggodalommal tölt el engem” – jelentette ki a kancellár a vasárnapi lapnak nyilatkozva.

Merkel bírálta azt a fejleményt, hogy a kurdokkal zajló megbékélés folyamata 2015-ben megszakadt. „Azt akarjuk, hogy a kurd lakosságnak egyenjogú helye és jó jövője legyen Törökországban” – mondta. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) német megítélés szerint is terrorista alakulat.

A kancellár elmondta, hogy törökországi látogatása során, hétfőn „minden fontos kérdésről” tárgyalni fog Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. Visszautasította azt a vádat, hogy a Törökországgal a migránsok visszaküldéséről kötött megállapodással egyoldalú függésbe hozta az EU-t Ankarától. „Természetesen vannak kölcsönös függőségek, ezeket nevezheti Ön az érdekek kiegyensúlyozása szükségszerűségének is” – mondta a német lap újságírójának.

A török állampolgárok európai uniós vízumkötelezettségének eltörléséről szólva, ami része az EU-török megállapodásnak, Merkel leszögezte, hogy ehhez a megállapodásban rögzített feltételeket teljesíteni kell. „Ez érinti a törökországi normákat, és változtatásokat tesz ott szükségessé” – húzta alá.

Erdogan nemrég elutasította, hogy változtassanak a törökországi terrorellenes törvényen.

Merkel hozzáfűzte: „Én arra koncentrálok, hogy gondosan szemmel tartsam, hogyan teljesíti Törökország ígéreteit. Ez idáig megbízhatóan teljesítette őket, és természetesen beszélni fogok a török elnökkel a dolgok állásáról” – jelentette ki a német kancellár. Mint arról beszámoltunk, a német kancellártfolyamatos bírálatok érik ellenzéki és kormányoldalról is, amiért állítólag túl engedékeny volt Ankarával.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »