Déli nyitás: Chilével is erősítjük kapcsolatainkat

  • Edgardo Riveros chilei külügyminiszter-helyettes budapesti látogatása új távlatokat nyitott a chilei-magyar relációban: újabb egyezmények könnyíthetik meg a gazdasági és civil kapcsolatok fejlődését.
  • 2014 és 2015 között chilei exportunk több mint a negyedével növekedett.
  • Chile elsősorban a magyar bányaipari termékek és szolgáltatások, orvostechnikai eszközök és IT-megoldások iránt érdeklődik.

A kormany.hu közleményei szerint Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes 2016. április 11-én, politikai konzultáció keretében fogadta chilei partnerét, Edgardo Riverost. A chilei diplomata udvariassági látogatás keretében találkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint Dr. Latorcai Jánossal, az Országgyűlés alelnökével is.

A látogatás célja a két ország közötti hagyományosan jó és rendszeres kapcsolatok dinamikájának fenntartása, a folyamatban lévő és kiaknázásra váró kétoldalú, valamint a közös érdeklődésre számot tartó aktuális nemzetközi kérdések áttekintése volt. Chile közép-európai hídfőállásként tekint hazánkra, melynek bizonyítéka, hogy a külügyminiszter-helyettes európai körútja Budapesten kívül csak Lisszabont és Párizst érinti.

A két ország közötti kereskedelmi forgalom folyamatosan növekszik, 2015-ben rekordot ért el, hiszen 25%-kal bővült, értéke pedig meghaladta a 90 millió USD-t. A 72,5 millió dollárt kitevő magyar export mellett, amely 26%-os növekedett az előző évhez képest, a hazánkba irányuló chilei import 18 millió dollárt tett ki. Riveros miniszterhelyettes üdvözölte a gazdaságdiplomáciai magyar intézkedéseket (kereskedőház, valamint külgazdasági szakattaséi poszt létesítése Santiago de Chilében) és elmondta: a közeljövőben hasonló kereskedelemfejlesztési intézményes lépéseket kívánnak tenni kapcsolataink továbbfejlesztése érdekében. Chiléből jelenleg is érdeklődés tapasztalható magyar bányaipari termékek és szolgáltatások, orvostechnikai eszközök és IT-megoldások iránt. Az utóbbi időben pedig négy magyar vállalat is engedélyt kapott a chilei sertéshúsexportra.

A két állam megállapodott a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás tárgyalásának megkezdéséről, reményüket fejezve ki, hogy az egyezmény – az szabályozók egyszerűsítése, az üzleti környezet még vonzóbbá tétele révén – újabb ösztönzőként hat majd a gazdasági kapcsolatok terén.

A megbeszélések során Szabó László és chilei kollégája, Edgardo Riveros külügyminiszter-helyettes parafálta a két ország között kötendő, az egymás országaiba látogató fiatal turisták ideiglenes munkavállalását lehetővé tevő ún. Working Holiday Scheme (WHS) egyezmény végleges szövegét. A WHS egyezmény kézzelfogható módon járul hozzá humánkapcsolatok és különösképpen a fiatalok közötti interakciók erősítéséhez, egymás országának jobb megismeréséhez. A program keretében a két ország 18-35 év közötti állampolgárai egy évet meg nem haladóan tartózkodhatnak a másik fél területén és külön engedély nélkül vállalhatnak munkát, amennyiben tartózkodásuk célja elsődlegesen nem keresőtevékenység folytatása, hanem turizmus.

Café y mate

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »