Obama történelmet csinál?

„A hatalom korrumpál” („Power tends to corrupt”), szól a híres idézet Lord Acton XIX. századi brit parlamenti képviselőtől. Emiatt léptette életbe 1951-ben az Egyesült Államok Kongresszusa a 22. alkotmánymódosítást, mely értelmében Harry S. Truman után egyik elnök sem választható újra egynél többször. Amellett, hogy ez a rendelkezés biztosítja a hatalom rendszeres időközönkénti megújulását, jár még egy előnnyel: a négy év után újraválasztott amerikai elnöknek többé nem kell azzal törődnie, hogy mennyire népszerű egy-egy döntése a választói körében, így pedig lehetősége van „történelmet csinálni”.

Barack Obama úgy tűnik, hogy „megbékélő” elnökként szeretne bekerülni a történelemkönyvekbe. Ezért 2012-es újraválasztása óta külpolitikájának fő célkitűzése, hogy sikerüljön tartós békét kötnie az USA két régi ellenségével: Iránnal és Kubával. Az iráni szállal mi is többször foglalkoztunk (például itt és itt), így ez a cikk elsősorban Kubát járja körül, melynek aktualitását Obama márciusi havannai látogatása adja.

Kubát az 1958-59. szilveszterén történt kommunista hatalomátvétel óta a Castro fivérek irányítják. 2006-ig ténylegesen, de 2008-ig még formálisan Fidel Castro volt a karibi szigetország egyeduralkodója. Miután betegsége miatt a háttérbe vonult, öccse, Raúl vette át a hatalmat. Fidel a forradalom győzelme után elkezdte államosítani az amerikai cégeket, így hamar az északi szomszéd ellenségévé vált. A CIA volt, hogy forradalmat szítva, volt, hogy egyszerű merénylettel próbálta eltenni az útból az idősebb Castrót, aki emiatt egyre elszántabban próbálta elnyerni a szovjetek támogatását. 1962 őszére az események odáig fajultak, hogy az emberiség történetében ekkor kerültünk a legközelebb a nukleáris holokauszt réméhez. Ugyan az elkövetkezendő évtizedekben az USA egyre inkább megtűrte Castro szomszédságát (ám azt igyekezett megakadályozni, hogy Latin-Amerikában máshol is kommunista hatalomátvétel legyen), Fidel személye lehetetlenné tette, hogy a két ország megbékéljen egymással. 2008-tól viszont Raúl szisztematikusan dolgozik a közeledésen.

Március 21-én 88 év után lépett ismét hivatalban lévő amerikai elnök kubai földre. Kétnapos látogatásának záróbeszédében Obama elmondta: „azért jöttem, hogy elássuk a hidegháború utolsó maradványát”. Habár megemlítette, hogy ideje eltörölni a Kubával szembeni embargókat, arról is beszélt, hogy hite szerint „minden embernek joga van félelem nélkül elmondania a véleményét és békésen tüntetnie, minden embernek joga van szabadon gyakorolnia a hitét, és minden embernek joga van szabadon és demokratikusan megválasztania a kormányát” (ehhez hozzátette, tudja, sokan nem értenek vele ezekben egyet).

Pár nappal a látogatás után megjelent egy nyílt levél a Kubai Kommunista Párt hivatalos lapjában, a Granmában. A levelet Fidel Castro címezte meg „Obama fivérének”. Láthatóan nem bocsátott meg Amerikának, és arról ír, hogy „nincs szükségünk semmilyen ajándékra egy birodalomtól”. A megbékélést elutasító levél kapcsán a The Wall Street Journalnak nyilatkozó szakértő azt mondta, valószínűleg a két testvér a „jó zsaru, rossz zsaru” szerepét játssza el.

Ám nem csak a szigetországban elégedetlenkednek egyesek a közeledéssel. Ted Cruz republikánus elnökjelölt-aspiráns (aki kubai származású) már többször elmondta, nem támogatja a megbékélést Kubával. Legnagyobb pártbéli riválisa, Donald Trump, pedig pont a fent említett nyílt levél kapcsán írta azt a közösségi oldalán, hogy „sokkolja” mennyire nem tisztelik Obamát, és nem lesz ez így, ha majd ő lesz az elnök (ezt már azzal kapcsolatban is kitweetelte egyszer, hogy Raúl Castro nem ment ki személyesen a reptérre Obamát fogadni, hanem csak külügyminiszterét küldte ki érte). Ezzel szemben mindkét demokrata elnökjelölt támogatja a megbékélés politikáját (sőt, Bernie Sanders egészségügy és oktatás terén még példaértékűnek is nevezi Kubát, valamint elítéli Washington eddigi Kuba-ellenes intézkedéseit).

Habár mára az amerikai társadalom nagy része már támogatja a diplomáciai közeledést Kubához (nem úgy Iránhoz), Obama történelmi megítélésében alighanem szerepet fog játszani az is, mennyire sikerül az Egyesült Államoknak megbékélnie Iránnal és Kubával. Ez nem egy egyik napról a másikra végbemenő folyamat. Nagyban függ a következő elnök külpolitikájától is, ez pedig egy újabb ok arra, hogy Obama nagyon drukkoljon annak, hogy demokrata utóda legyen.