Ma újra tüntetnek a pedagógusok Szlovákiában

Az oktatási tárca gőzerővel dolgozik a kormányprogram rá eső részén, miközben a pedagógusok, diákok és szülők ma újabb tüntetést szerveznek az ország több nagyvárosában. Az Új Szó összeállítását idézzük.

A Szlovák Pedagógusok Kezdeményezése (ISU) ma délután a fővárosban, Kassán és Rózsahegyen újabb tüntetést szervez. Pozsonyban a Szabadság térről a tárca épülete elé vonulnak a tiltakozó pedagógusok. A szervezők szerint a sztrájk alatt Robert Fico második kormánya azt állította, hogy a választásokig nem léphetnek a pedagógusok követelését illetően. „Egy hónap telt el. Emlékeztetni szeretnénk őket, hogy követeléseinket nem teljesítették, sztrájkkészültség van, és továbbra is elégedetlenek vagyunk” – áll az ISU felhívásában.

A kezdeményezés két lépésben történő béremelést és az ágazat költségvetésének 400 millió euróval történő emelését követeli. Peter Plavčan oktatási miniszter irracionálisnak nevezte a pedagógusok újabb tiltakozó akcióját, azzal érvel, hogy már párbeszédet kezdeményezett az oktatásügyi szakszervezetek képviselőivel, beleértve az ISU tagjait is. „Nem tudom, mi értelme van most a tüntetésnek” – mondta az új tárcavezető, aki szerint nyomásgyakorló akcióknak akkor lenne létjogosultsága, ha a tárca és a szakszervezetek nem jutnak közös nevezőre.

Tegnap egyébként a minisztérium csúcsvezetése a kormányprogram prioritásairól tárgyalt a szakszervezetek képviselőivel. Pavol Ondek, az Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének elnöke évente 300 millió euróval emelné az ágazat költségvetését, a pedagógusok bérét jövőre 25, az elkövetkező években pedig további 10 százalékkal emelné. A tárgyalások ma is folytatódnak, Peter Plavčan ma tárgyal Peter Kažimír pénzügyminiszterrel a követelések anyagi hátteréről. A tárcavezető azt nem volt hajlandó elárulni, hogy milyen összegért harcol majd Kažimírnál.

Plavčan szerdán terjeszti a kormány elé a kormányprogram oktatásügyre vonatkozó prioritásait, melynek végleges formája szerdán lehet nyilvános.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »