Offshore-botrány: Marine Le Pen köre is érintett

  • Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnökéhez „közel állók első köre” is érintett az offshore-botrányban – írta a Le Monde.
  • A lap szerint „egy szofisztikált offshore-rendszer épült ki” a francia pártvezető körül.
  • A Nemzeti Front külön közleményben jelezte, hogy nem érintett a botrányban.

Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnökéhez „közel állók első köre” is érintett az offshore-botrányban – írta kedden a Le Monde című francia napilap honlapja a kiszivárgott panamai dokumentumokra hivatkozva.

A lap szerint „egy szofisztikált offshore-rendszer épült ki” a francia pártvezető körül, mégpedig Hongkong, Szingapúr, a Brit Virgin-szigetek és Panama között, amelyet arra használtak fel, hogy „franciaországi pénzeket vigyenek ki fedőcégek és hamis számlák segítségével, a francia pénzmosás elleni szervek megkerülésének szándékával”.

A Le Monde a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodától kiszivárogtatott, és számos nyugati sajtóorgánum bevonásával nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján Nicolas Crochet francia könyvvizsgáló és Frédéric Chatillon üzletembert emelte ki.  Utóbbi a Riwal nevű kommunikációs ügynökség vezetője, amely a Nemzeti Front jelöltjeinek végez szolgáltatásokat.

Az üzletember már a cikk megjelenése előtt, hétfő este jelezte a sajtónak, hogy az újságírók rendelkezésére bocsátja a dokumentumokat, amelyek szerinte a tranzakciók teljes törvényességét bizonyítják. A Nemzeti Front külön közleményben jelezte, hogy nem érintett a botrányban.

A Le Monde azt állítja, hogy 2012-ben, az elnökválasztást követően Frédéric Chatillon a könyvvizsgáló segítségével a Riwal számlájáról 316 ezer eurót vitt ki Franciaországból. Ekkor épült ki a bonyolult pénzügyi rendszer egy Hongkongban bejegyzett Time Dragon nevű fedőcég megvásárlásával, amelynek anyavállalatát a Mossack Fonseca panamai ügyvédi iroda jegyezte be a Brit Virgin-szigeteken. A hálózatban szerepet kapott a könyvvizsgáló testvérének tulajdonában álló hongkongi vállalkozás is, az Ever Harvest Garments, amely a lap szerint hamis számlákat állított ki Marine Le Pen mozgalmának a 2012-es választásokra létrehozott internetes oldalak kifizetésére, valamint egyéb pénzügyi mozgások fedezésére.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »