A szerb kormányfő a Világbank képviselőivel tárgyalt

A szerbiai reformokról tárgyalt hétfőn Aleksandar Vučić szerb kormányfő Ellen Goldsteinnel, a Világbank délkelet-európai igazgatójával, valamint a Világbank nyugat-balkáni országokban lévő irodáinak igazgatóival. A vendégek elismerően nyilatkoztak a szerb kormány által megvalósított reformokról.

“A Világbank képviselői gratuláltak Vučić kormányfőnek a szerbiai reformprogram terén elért eddigi eredményeiért. Mint mondták, a nyugat-balkáni országok kormányait lenyűgözték ezek a reformok és azt szeretnék, ha a Világbank segítségével, szerbiai mintára maguk is hasonló reformokat indíthatnának el”, áll a kormány sajtóirodája által kiadott közleményben.

A találkozón megállapodtak abban, hogy a Világbank kidolgoz egy, a gazdasági együttműködés, az árucsere forgalom és az infrastrukturális kapcsolatok javítását célzó akciótervet, amelyet idén júliusban Párizsban mutatnak be a nyugat-balkáni vezetők konferenciáján, írja a közlemény. Az akcióterv, teszik hozzá, tartalmazza majd azokat a javaslatokat, amelyek a kereskedelmi akadályok csökkentését, a vámrendszer és a közlekedés javítását irányozzák elő annak érdekében, hogy a régióban minél jobban kihasználhassák az adott lehetőségeket.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »