Fazakas Miklós a zilahi RMDSZ polgármesterjelöltje

Fazakas Miklós jelenlegi alpolgármester a zilahi RMDSZ polgármesterjelöltje a helyhatósági választásokon. A tanácsosjelöltek listáját a szervezet helyi elnöke és városi tanácsosa, Lakatos Sándor vezeti – döntötte el a Helyi Képviselők Tanácsa.

„A négy évvel ezelőtt kitűzött célokat kívánjuk tovább követni. Bár Zilahon arányaiban kevés a magyarság, arra törekszünk, hogy összefogjuk őket rendezvényeink, megmozdulásaink által. Megyeközpontként nagyon fontos, hogy egy erős, összetartó közösséget alkossunk, mert csak így tudjuk megőrizni értékeinket” – idézte Lakatos Sándort az RMDSZ pénteki hírlevele.

Fazakas Miklós polgármesterjelölt a választások tétjéről elmondta: fontos, hogy megtartsák a három tanácsosi helyüket, de céljuk növelni ezt a számot. „Közösségünknek megvan a megfelelő ereje, hogy ez sikerüljön. Úgy gondolom, hogy kellő hittel és összetartással hatékonyabban tudunk dolgozni azért, hogy a következő nemzedékeknek is jövője legyen ebben a városban” – fogalmazott a polgármesterjelölt.

Az RMDSZ zilahi szervezete teljes tanácsosi listával indul az önkormányzati választásokon. A rangsorolás szerint második helyen Fazakas Miklós szerepel, őt követi Bogdán Zsolt Miklós, Kovács Irénke, Nagy Szabolcs Károly és további 16 személy.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »