Kiakadtak a székelyek: a kürtőskalács ne legyen román

Megdöbbenéssel fogadták Székelyföldön a román mezőgazdasági miniszter bejelentését, miszerint országa földrajzi eredetvédelemben részesítené a kürtőskalácsot – írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

Albert Zoltán, a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület (NKSZ) ügyvivője a lapnak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy az édesség receptje Dániel Istvánné Gróf Mikes Mária 1784-es erdélyi szakácskönyvében bukkant fel először, nem pedig – mint Achim Irimescu miniszter állította – egy román asszony alkotásaként.

A szakember azt is elutasítja, hogy Románia földrajzi árujelzős oltalomban részesítse a kürtőskalácsot, mert ebben az esetben csak az Európai Unió által jóváhagyott területen, azaz Erdélyben vagy Székelyföldön készülhetne az édesség. Az NKSZ szerint ez fölösleges akadályt jelentene, a szaktestület ezért azt szeretné, hogy az eredeti receptúrát betartva mindenki készíthessen kürtőskalácsot – közölte Albert Zoltán.

A védettségi eljárást Magyarország már tavaly elindította, de Románia is jelezte korábban, hogy igényt tart a süteményre.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »