Európa készen állhat a menekülthelyzet megoldására

  • Az EU28-ak vezetői csütörtök éjfélkor egymás között megállapodtak a migrációs válságot terveik szerint kezelő javaslatról.
  • A tervet Tusk-Juncker-Rütte hármas prezentálta pénteken reggel az EU-török menekültalku nyélbe ütése céljából Brüsszelbe érkező Ahmet Davutoglu török miniszterelnöknek.
  • Az állam- és kormányfők többórás csütörtöki vitájából a terv jogi vonatkozásainak átbeszélése vette el a leghosszabb időt.

Közös álláspontot kalapáltak ki csütörtök éjfélre a 28 uniós tagállam vezetői a menekülthullám megállítását célzó EU-török megállapodásról, amit javaslat formájában a péntek reggeli órákban terjesztett Ahmet Davutoglu, török miniszterelnök elé Donald Tusk, az Európai Tanács, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és némileg váratlanul Mark Rutte, az EU soros elnökségét ellátó Hollandia kormányfője. Legalábbis ezt a forgatókönyvet vázolta fel a sajtónak Angela Merkel német kancellár.

A tárgyalások vezetésével Donald Tuskot bízták meg, aki remélhetőleg már a megállapodással a zsebében a 28-akkal együtt 13 órakor ülne ebédlőasztalhoz a török kormányfővel. Tusk egyébként az utolsó hírek szerint már reggel 8.30-kor négyszemközti megbeszélést tartott Davutogluval.

Az EU-csúcs első napját hagyományosan követő Tusk-Juncker sajtótájékoztató ezúttal elmaradt.

„A 28-ak megállapodtak a közös javaslatról, de nem tudom garantálni a sikert. Jó úton indultunk el, de még nem értünk célba” – rágta meg a szavait sajtótájékoztatóján Francois Hollande. A francia köztársasági elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy ha nyélbe is ütik a törökökkel a megállapodást, és végre is tudják hajtani azt, a menekültek exodusának a forrását, a szíriai konfliktust azzal még nem szüntették meg.

Hollande szerint fennáll a veszély, hogy a görög útvonal lezárását követően a menekülők tranzitútvonalat váltanak, és ismét nyomás alá kerülhet a Fökdközi-tenger központi medencéje. Emlékeztetett rá, hogy a líbiai helyzet máig megoldatlan, és az országban káosz uralkodik. David Cameron brit miniszterelnök mintegy a Líbia felől várható menekülthullámra felkészülve a tengeri járőrözések intenzívebbé tételét sürgette.

A német kancellár szerint konstruktív tárgyalásokat folytattak, de nem lesz könnyű a megállapodás Törökországgal.

A többórás vitából az EU-török menekültterv jogi hátterének átbeszélése szakította ki a legnagyobb részt. A vezetők tudatában vannak annak, hogy a görög szigetekre illegális úton bejutó menekültekkel való bánásmódnak és Törökországba való visszaküldésüknek összhangban kell lennie az uniós és a nemzetközi szabályokkal. A még szerdán Donald Tusk által bemutatott EU-török megállapodás tervezetén (erről lásd BruxInfo március 17-i anyagát) végrehajtott apróbb módosítások is szinte egytől-egyig ezt a szándékukat tükrözték. A szöveg így, ha lehet, még jobban nyomatékosítja azt, hogy a görög szigetekre érkező menedékkérők által benyújtott menedékjogi kérelmet egyenként fogják elbírálni. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) a szerepét is megerősítették és kiszélesítették, hogy az ne csak a szír menekültek Törökországból Európába történő áttelepítésére korlátozódjon.

Angela Merkel elmondása szerint ugyanakkor nem vitattak meg részletében minden, a tervezetben szereplő és eredetileg Ankara által felvetett kérést, így például a megnyitandó új fejezetek számát és a vízumliberalizáció kérdését nem konkretizálták, és országvállalásokról sem tárgyaltak az áttelepítés apropóján. Az EU-török terv kulcsfontosságú része az egyért egyet elv, aminek értelmében az EU tagállamai minden egyes Görögországból visszaküldött szír menekültért cserébe egy Törökországban tartózkodó menekültet fogadnak majd be közvetlenül, önkéntes alapon. Mindez azt is jelenti, hogy a magyar kormány legfontosabb igénye teljesült, ami elfogadhatatlannak tartott bármiféle kötelező áttelepítési programot az EU-török alku keretében (is).

A német kancellár és mások is hangsúlyozták, hogy a menekültterv végrehajtását minél előbb, leehetőség szerint már néhány napon belül el kellene kezdeni, különben az idő múlása szívóhatást gyakorolhat a menekülthullámra. Merkel szerint a török partnerrel együtt abból indulnak ki, hogy az első áttelepítésnek (tehát Törökországból a tagállamok egyikébe) alig néhány nappal már követnie kell az első szír menekültek Ankara által történő visszafogadását.

A vezetők találkozójukon ugyancsak nagy hangsúlyt fektettek annak elősegítésére, hogy Görögország teljes mértékben meg tudjon felelni annak a kihívásnak, amit a menekültügyi eljárások szabályos lefolytatása, illetve az elutasított menedékkérők visszaküldése jelent majd. Szakértők szerint bírák és ügyvédek tucatjaira, képzett határrendészeti tisztviselők százaira és rengeteg tolmácsra, továbbá biztonsági szakértőre lesz szükség, hogy olajozottan működjön a gépezet.

A vezetők között arról is egyetértés van, hogy a gyorsítási szándék ellenére Törökországnak mind a 72 hivatalos feltételnek meg kell felelnie ahhoz, hogy sor kerülhessen, a törökök kívánsága szerint már június végén a vízumliberalizációra. A 75 millió török vízummentes beutazását számos ország rossz szemmel nézi, de Ankara az alkucsomag legfontosabb részének tekinti.

Kvázi egy 73-ik feltétel is az asztalra került, jelesül az, hogy a török vízummentesség megadása ne előzhesse meg Ukrajna viszonylatában a vízumliberalizációt. Többek között Magyarország is jóváhagyásának feltételéül támasztotta ezt. Ennek mintegy elébe menve Jean-Claude Juncker, a Bizottság elnöke a Porosenko ukrán elnökkel tartott megbeszélést követően már csütörtök délben bejelentette, hogy áprilisban javasolni fogják a vízummentesség megadását.

A tárgyalási fejezetek megnyitása is kemény dió, miután Ciprus számára ez a törökök által kért formában elfogadhatatlan.

A javaslat része a törökök által kért pótlólagos pénzügyi támogatás is. Az EU azonban előbb az első 3 milliárd eurós csomag felhasználását szeretné bevárni, mielőtt egy újabb 3 milliárdos pénzügyi borítékról döntést hozna.

Megfigyelők megjegyzik, hogy az EU ajánlata első látásra nem tükrözi a török ambíciókat, így kérdéses, hogy Ankara számára ebben a formában elfogadható lesz-e. Ha nem, akkor nem kizárt, hogy pénteken hosszas alkudozásra kell számítani.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »