Mit kell tudni a szélsőjobboldali Kotlebáról?

A tegnapi választások egyik legkellemetlenebb meglepetése, hogy a Marian Kotleba által vezetett Mi Szlovákiánk Néppárt 8,1 százalékos eredményt szerzett.

Kotleba 1977-ben született. Már ifjúkorában a szélsőséges ideológia rabjává vált. Egy besztercebányai középiskolában informatikát tanított, ám összetűzésbe került a szülőkkel, mert veszélyes nézeteit a diákokkal is megosztotta. Bár nem működhetett tovább oktatóként, az tanintézmény igazgatója nem is bocsátotta el: rendszergazdává tette meg.

2003-ban került az ultranacionalista, neonáci Szlovák Testvériség élére. Roppant aktívnak bizonyult, már legalábbis ami a romaellenes menetek szervezését illeti. Verekedéseket, erőszakos cselekmények sorát provokálták ki.

Kotleba egykori mozgalmának egyik példaképe a második világháború idején működő szlovák hitleri bábállam és egykori vezére, Jozef Tiso volt. Célként tűzték ki a „tiszta szlovák nemzetállam” megteremtését, ami a romák és a magyarok kiutasítására utal. A mozgalom ki akar lépni a NATO-ból és szoros együttműködést akar a többi szláv állammal. A szélsőjobboldaliak a Hlinka Gárda egyenruháit viselték felvonulásaik alkalmával.

A Legfelsőbb Bíróság feloszlatta a Szlovák Testvériséget, a szervezet azonban polgári társulásként tovább működött.

Az SNS-nem is szerencsét próbált, de nem termett neki babér. Besztercebányán megalapította a „KKK – Anglická Móda” nevű divatüzletét. A neonácik által kedvelt márkákat, ruhákat fogalmazta.

Politikai ambícióinak kiteljesítésére jó alkalmat nyitott a 2009-es szlovák megyei választás. A nagy alkalomra várva új pártot is alapított Mi Szlovákiánkért Néppárt néven. Akkor is a megyeelnöki posztot célozta meg. Szórólapján azt ígérte, véget vet „a nem csak cigány paraziták igazságtalan előnyben részesítésének”. Az illetékes ügyész nemzet- és fajgyalázás miatt eljárást indított ellene, de a vádat a Besztercebányai Járásbíróság nem minősítette kellőképpen indokoltnak.

Bár pártja főleg az alacsony képzettségű vidéki lakosságot célozta meg, nem éppen kellemes meglepetésre sokan szavaztak rá a tehetősebb városi lakosság részéről is. Bár a második fordulóba nem került be, 13 629-en szavaztak rá, ami tíz százalékos eredménynek felelt meg.

Szintén 2009-ben Kotleba a második világháború alatti nácibarát szlovák állam létrejöttének 70. évfordulója alkalmából tartott beszédében a náci szlovák bábállamot uraló Hlinka-féle Szlovák Néppárt félkatonai szervezetének, a Hlinka Gárdának az ismert köszönését idézte. Az incidenst követően a rendőrség őrizetbe vette. Szélsőséges mozgalmak népszerűsítése miatt indult ellene eljárás, amelyet azonban az illetékes ügyészség megszüntetett.

Kotleba rendre „cigány parazitákról” beszélt, őket tette felelőssé a kelet-szlovákiai bűncselekményekért. A veszélyes kijelentések révén egyre többen támogatták, sokaknak tetszett „szókimondása”.

Mostani előretörésében komoly szerepet játszhatott egy politikai szempontból első látásra jelentéktelennek tűnő momentum: 2012 márciusában felgyulladt Krasznahorka vára, amit két romagyerek okozott, mert nem oltották el cigarettájukat. A pártvezető Krasznahorkát valóságos főhadiszállásává változtatta különösen azután, hogy 2012 áprilisának végén egy magyar tulajdonostól telket vásárolt a településen. Több helyi telektulajdonossal megalapította a „Kitakarítani és használni” mozgalmat.

A „takarítás” arra vonatkozik, hogy a településen építési engedély nélkül romatelepet hoztak létre. Ezt akarta ledózerolni Kotleba, aki egy ízben úgy fogalmazott a teleppel kapcsolatban: „azt tapasztaltuk, hogy ott sok hulladék található, valamint számomra ismeretlen emberek, valószínűleg illegális területfoglalók, házszám nélküli kunyhókban”.

2012. szeptember 29-én híveivel felvonult Krasznahorkán, őrizetbe vették, de röviddel később elengedték. A felvonulások és az erőszak provokálása azt a célt szolgálta, hogy minél nagyobb felületre tegyen szert a lapokban. Egyre többen ismerték meg az országban ideológiáját. Pártja felemelkedésében emellett két tényező is fontos szerepet játszott. Részben az, hogy a Szlovák Nemzeti Párt kiszorult a parlamentből, részben pedig az, hogy a szimpatizánsok roppant aktív tevékenységet fejtettek ki a különféle közösségi oldalakon, blogokon.

A Kotleba vezette Mi Szlovákiánk Néppárt szimpatizánsai 2015 szeptemberében Bősön tüntettek, ahová megérkeztek az első menedékkérők az ausztriai menekülttáborból. A szlovák szélsőségesekhez csatlakoztak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Priama demokrácia képviselői is.

Kotleba megyefőnöksége sem mentes a visszásságoktól. Besztercebánya első embere arrogáns módon akadályozza a neki nem tetsző intézmények működését. Korábban két színház megnyert pályázatának próbált keresztbe feküdni, legutóbb pedig egy nagy tradíciókkal rendelkező gimnázium életét keseríti meg.

Bumm.sk / Új Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »