Szlovákiában fennakadások nélkül tart a voksolás

Komoly fennakadás nélkül folyt szombaton a parlamenti választás Szlovákiában, kora délutánig a választói részvétel is jelentősnek mutatkozott.

Bár a szlovák szabályozás a részvételről szóló részeredmények közlését nem teszi lehetővé, médiajelentések és helyi megfigyelők szerint az ország legtöbb régiójában a négy évvel ezelőttinél magasabbnak mutatkozott az érdeklődés. Ez arra utal, hogy a voksoláson nagyobb lehet a részvételi arány az előzetes felmérésekben jelzett 50-55 százaléknál, de akár a 2012-es előrehozott parlamenti választások 59 százalékos arányánál is.

A Központi Választási Bizottság (ÚVO) kora délutánig mindössze néhány bejelentést kapott, többnyire a kampánycsend megsértésének gyanúja miatt, illetve az észak-szlovákiai námesztói (Námestovo) járásban lévő Babín településről azért, mert az egyik választópolgár el akarta lopni a szavazatgyűjtő urnát.

Délelőtt szinte az összes nagyobb politikai párt vezetői leadták szavazatukat, és közülük többen részvételre buzdítottak.

Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Alsószeliben voksolt. Újságíróknak nyilatkozva azt mondta: jó érzése van, úgy látja, hogy nagyobb lehet a részvételi arány, mint négy éve.

Bugár Béla, a Most-Híd vegyespárt elnöke Somorján adta le szavazatát. Kijelentette: az az érzése, hogy az emberek választani akarnak.

Robert Fico kormányfő Pozsonyban voksolt, és úgy fogalmazott, hogy a parlamenti választáson nem csupán képviselőikről, hanem „az egész ország karakteréről” döntenek a választók. Hozzátette: bármilyen eredményt el fog fogadni.

A szavazás este tíz óráig tart, a szavazóhelyiségek bezárása után elsőként az urnáktól távozó választók körében készített exit poll felmérések eredményeit teszik közzé. A választás rész- és végeredményeit egyaránt a www.volbysr.sk honlapon hozzák nyilvánosságra. Az első adatok már 40 perccel az urnabontás után megjelenhetnek, de érdemi részeredmények csak éjfél előtt, nem hivatalos végeredmények pedig a hajnali órákban várhatók. A hivatalos végeredményeket vasárnap jelenti be az ÚVO.

Kitekintő / MTI

Friss hírek