Kelemen Hunor: Elfogadhatatlan Tőkés érdemrendjének visszavonása

„Tőkés László az 1989-es forradalomban betöltött szerepéért kapott állami érdemrendet. Elfogadhatatlannak tartom, hogy bármilyen ürüggyel vissza lehet vonni tőle ezt az elismerést” – közölte péntek délelőtti Facebook-bejegyzésében Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke azt írja: 26 évvel később is ugyanolyan értékük van a teljes hazai társadalom számára az akkori bátor tetteknek. „Mindannyiunk történelmét nem lehet ilyen módon átírni, újrafogalmazni. Ezért sem értek egyet az érdemrend visszavonásával” – fogalmaz a politikus.

Tőkés László érdemrendjének visszavonását csütörtök este jelentette be Klaus Johannis. Az államfő szerint aki elfogadja a Románia Csillaga nevű állami kitüntetést, „annak el kell ismernie Romániát, a román alkotmányt, és tiszteletben kell tartania azokat az értékeket, amelyek az alkotmány alapját képezik”.

Tőkés László 2009-ben kapta meg Traian Băsescu akkori elnöktől a Románia csillaga érdemrend állami kitüntetést az 1989-es forradalomban játszott szerepéért. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »