Európa maga alatt vágja a fát

  • Az Egyesült Államok volt NATO-nagykövete szerint az európai biztonságra nézve a legnagyobb fenyegetést az európai országok befeléfordulása és az eddigi együttműködési formák újranacionalizálása, illetve az erre érzett növekvő késztetés jelenti.
  • Ivo Daalder 2009-2013 között volt az amerikai NATO-nagykövet Brüsszelben, azt megelőzően Barack Obama elnök politikai tanácsadójaként dolgozott.
  • Az írás megjelenése azért is keltett feltűnést brüsszeli megfigyelők körében, mert a közelmúltban – szintén NATO (és washingtoni) szemszögből – hasonló európai problémára hívta fel a figyelmet brüsszeli nyilatkozatában George Friedman
  • Daalder szerint Európa számára  közvetlen és azonnali veszélyt jelenthet az európai politikák – EU megszűnését is előrevetítő – újranacionalizálására irányuló törekvés.

Ivo Daalder 2009-2013 között volt az amerikai NATO-nagykövet Brüsszelben, azt megelőzően Barack Obama elnök politikai tanácsadójaként dolgozott. 2013 óta a „Globális Problémák Chicagói Tanácsának” az elnöke. Jelen véleményét a keddi Politico közölte, kommentár nélkül.

Az írás megjelenése azért is keltett feltűnést brüsszeli megfigyelők körében, mert a közelmúltban – szintén NATO (és washingtoni) szemszögből – hasonló európai problémára hívta fel a figyelmet brüsszeli nyilatkozatában George Friedman, a Stratfor hajdani alapítója is.

Elemzésében Daalder azzal indít, hogy jelzi: az európai biztonság szempontjából a legveszélyesebb kihívást látszólag Oroszország változatlanul agresszív fellépése, valamint az Iszlám Állam által vezérelt terrorista fenyegetés jelenti. Valójában közvetlenül Európa számára még közvetlenebb és azonnali veszélyt jelenthet az európai politikák – EU megszűnését is előrevetítő – újranacionalizálására irányuló törekvés.

„Európa ma egzisztenciális válságban van. Az eurózóna válságát inkább csak elhalasztották, mint megoldották, méghozzá úgy, hogy a költségek túlnyomó részén csak néhány ország osztozik igazán” – állapítja meg a továbbiakban az amerikai szakértő. A menekültválság 2015-ös kezelésére is ugyanez volt jellemző: egy maroknyi ország, élükön Németországgal és Svédországgal viselték a terhek nagy részét, beleértve az olasz és a görög érintettséget is – teszi hozzá.

Továbbra sincs érvényes terv – nem beszélve EU-szinten elfogadott megállapodásról – a menekültáradat egységes kezelésére. Helyette minden egyes európai ország maga próbálja kezelni a problémát, helyreállítja a határellenőrzést, nem mellesleg a személyek és javak szabad áramlását is kockáztatva – fejtegeti Ivo Daalder, aki szerint a befelé forduló, renacionalizálódó Európa jelenti ma a legnagyobb fenyegetést Európa biztonságára és az atlanti kapcsolatokra.

„Az Egyesült Államok 70 éve, a Marschall-terv óta elkötelezett partner abban, hogy segítse egy nyitott, együttműködő, egyesült Európa építését” – mutat rá végül írásában a szerző, úgy vélve ugyanakkor, hogy „Európa többé már nem nyitott, kitér az együttműködésen alapuló megoldások elől és inkább nemzeti válaszokra támaszkodik”. Márpedig – teszi hozzá – az „európai projekt jelentős mértékben amerikai projekt is. Kudarca hatalmas károkat okozhat nemcsak Európának, hanem az Egyesült Államoknak is”.

Így mindenekelőtt egy megosztott és önmagára fókuszáló országokból álló Európa a biztonsági fenyegetések megválaszolásában sem lehet sikeres – véli Ivo Daalder.

anuár végén George Friedman, a Stratfor hajdani alapítója fejtegette a Euractivnak nyilatkozva, hogy „az európai bizonytalanság rányomja a bélyegét a NATO-döntésekre is.” „Van egy bizonyos kapcsolatunk Franciaországgal, egy másmilyen kapcsolatunk Nagy-Britanniával, egy ettől megint különböző együttműködésünk Németországgal, és egy mindezektől teljesen eltérő kapcsolatunk Lengyelországgal” – mutatott rá, megjegyezve, hogy a NATO ilyen körülmények között nem tudja betölteni az Egyesült Államokat Európával összekötő mechanizmus szerepét.

Mindez nem feltétlenül katasztrófa az Egyesült Államok számára, de problémákat vet fel a Közel-Keleten, az Oroszországhoz fűződő viszony formálásában – tette hozzá, úgy vélve, hogy „az európaiakra egyre inkább úgy tekintünk, mint megbízhatatlan és kiszámíthatatlan” partnerekre.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek