Székely szabadság napja: negyvenezer résztvevővel számolnak

A Székely Nemzeti Tanács negyvenezer résztvevővel számol a székely szabadság napján, március 10-én tartandó marosvásárhelyi tiltakozó megmozduláson.

Izsák Balázs SZNT-elnök egy hétfő délutáni sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalhoz leadott előzetes bejelentésben negyvenezer résztvevőt adott meg. Hozzátette: ha többen mennének el a megmozdulásra, vállalja ezért a felelősséget. Emlékeztetett rá, hogy januárban a marosvásárhelyi bíróság a tervezett tiltakozás tudomásulvételére kötelezte a polgármestert.

Az SZNT elnöke nem tartotta lényegi kérdésnek, hogy Marosvásárhely polgármestere fellebbez-e az ítélet ellen. Megjegyezte, hogy idén nincsen a megmozdulást betiltó határozat. A polgármester a tavalyi bejelentés után 48 órával tilthatta volna be a rendezvényt.

Izsák Balázs elmondta, a magyar pártokat a megmozdulás támogatására kérték. Megjegyezte: biztató jelként értelmezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi szervezetének az egyik januári közleményét, amelyben a szervezet bírálta Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesternek a gyülekezési jog korlátozására irányuló kísérleteit, és követelte a szabadságjogok érvényesítését. Az SZNT elnöke azért tartotta fontosnak az RMDSZ-szervezet állásfoglalását, mert – mint fogalmazott – a szervezetet éppen Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere vezeti.

Izsák Balázs fontosnak tartotta, hogy a székely szabadság napján az erdélyi magyar közösség egységesen lépjen fel, és erőt mutasson fel. Célnak tekintette, hogy március 10. ne szóljon a magyar szervezetek politikai vitáiról.

Az MTI telefonon feltett kérdésére Izsák Balázs elmondta, az SZNT az idei választási évben azt tartja fontosnak, hogy pártállástól függetlenül az autonómia iránt elkötelezett magyar emberek szerezzenek önkormányzati és parlamenti mandátumokat. „A Székely Nemzeti Tanács változatlanul a célok, elvek és értékek mellett áll, és ezt várja a választóktól is” – jelentette ki az SZNT elnöke.

Kitekintő / MTI

Friss hírek