Az Osztrák Szabadságpárt a legnépszerűbb Ausztriában

A szigorú menekültpolitikát képviselő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) rekordméretű támogatottsággal bír, magasabbal, mint amikor Jörg Haider vezette a pártot – közölte az egyik osztrák hírportál vasárnap a Gallup közvélemény-kutató intézet gyorsfelmérésére hivatkozva.

Míg az FPÖ 34, addig a kormánykoalíció két pártja 22-22 százalékon áll a kutatás eredménye szerint, amelyet január 12. és 14. között 400 fő megkérdezésével készítettek. Az FPÖ-t egy százalékponttal támogatják többen mint 2015 év végén. A Zöldek pártja a legutóbbi, 2013-as választások óta mért legalacsonyabb, 11 százalékos támogatottságot tudhatja magáénak a felmérés szerint.

A három éve tartott választáson a kormánykoalíció nagyobbik tagja, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) a szavazatok 27, a kisebbek fél, az Osztrák Néppárt (ÖVP) 24, míg a Szabadságpárt 20, a Zöldek pedig 12 százalékát szerezték meg.

Az osztrák koalíciós pártok támogatottságának csökkenését jelezte egy másik felmérés is. Az Unique közvélemény-kutató intézet felmérésének szombaton nyilvánosságra hozott eredményei szerint az osztrákok 83 százaléka negatívan értékeli a válság kormányzati kezelését, és csupán 15 százalék elégedett a koalíció munkájával. A megkérdezettek 93 százaléka nem ért egyet az unió menekültpolitikájával, 77 százalék szerint Ausztria elért teljesítőképességének határaihoz.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »