Harmadszorra kapott magyar állampolgárságot egy székelyföldi férfi

Harmadszorra kapott magyar állampolgárságot a székelyföldi Készdiszentléleken élő 95 éves Borsó Lajos. Az idős férfinak Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja és Grüman Róbert, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke vitte házhoz a honosítási okiratot – közölte az RMDSZ.

Borsó Lajost 1921 júliusában még magyar állampolgárként anyakönyvezték, ugyanis a trianoni békeszerződés csak pár nappal a születése után lépett érvénybe. A székelyföldi férfi a második bécsi döntéskor másodszor lett magyar állampolgár, a kedvezményes honosítás pedig harmadszorra is lehetővé tette ezt számára.

A jó egészségnek és kitűnő szellemi frissességnek örvendő férfi napi rendszerességgel vág fát, és kíséri dédunokáit az iskolába, ahol feleségével harminc évig dolgozott. Két gyermeke, hat unokája, tizenegy dédunokája és egy ükunokája született.

„Nálunk most is magyar világ van, mert mi itt magyarok vagyunk, annak születtünk és annak is halunk meg. Ez a sarok itt örökké magyar volt és az is akar maradni” – idézte az idős férfi ünnepi gondolatait az RMDSZ közleménye.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »