Szerbia nem fogad vissza menekülteket

  • Szerbia nem engedi meg, hogy menekülteket küldjenek vissza a területére – mondta a délszláv külügyminiszter.
  • Szerbiába csak az idén 35 ezer menedékkérő érkezett.
  • Szerbia azt várja az Európai Uniótól, hogy határozzon meg egységes, uniós migránspolitikát.

Szerbia nem engedi meg, hogy menekülteket küldjenek vissza a területére, és válaszlépéseket fog tenni, amennyiben a környező országok egyoldalú intézkedéseket tennének – jelentette ki Ivica Dacic szerb külügyminiszter kedden Belgrádban.

A tárcavezető kifejtette, hogy amennyiben Horvátország, Szlovénia és Ausztria egyoldalú lépéseket tesz a migránsválság kezelését illetően, akkor Szerbia is kész a válaszlépésekre.

Mint mondta: Szerbiába csak az idén 35 ezer menedékkérő érkezett, hatezerrel több, mint a tavalyi év első harmadában összesen. Megállapította, hogy a határok lezárása, az átengedett migránsok számának csökkentése vagy bármilyen más egyoldalú lépés láncreakciót válthat ki a nyugat-balkáni migránsútvonalon.

Mint mondta, az osztrák lépések, vagyis a határirányítási rendszer felállítása előbb Szlovéniában, majd Horvátországban idézhet elő reakciókat, ami oda vezet majd, hogy Szerbiának is életbe kell léptetnie bizonyos intézkedéseket.

Ivica Dacic kedden Belgrádban tárgyalt Karl Erjavec szlovén külügyminiszterrel, aki a szlovén kormányfőnek a migránsválság megoldására vonatkozó kezdeményezéséről tájékoztatta a szerb politikusokat, amelyet Miro Cerar az Európai Bizottság elnökével, valamint a balkáni migránsútvonalon fekvő országok miniszterelnökeivel kívánt közölni. Szerbia azt várja az Európai Uniótól – közölte a szerb külügyminiszter -, hogy határozzon meg egységes, uniós migránspolitikát.

Ivica Dacic kifejtette, hogy csak azok a migránsok maradhatnak Szerbiában, akik menekültstátust kértek. „Ha bárki is arra számít, hogy úgy oldja meg a gondot, hogy a migránsokat Szerbiában tartja, akkor már most garantálhatom, hogy ez nem lesz így” – szögezte le a szerb külügyminiszter.

Tavaly Szerbián 600 ezer menekült haladt át, a legtöbben Macedónia felől érkeztek, majd Magyarország, később Horvátország felé folytatták az Európai Unióba vezető útjukat.

Kitekintő / MTI

Friss hírek