Fico ismét a sajtóval harcol

A régi Robert Fico visszatért, avagy újra tombol a szlovák kormányfő és a média közti háború. A szakértő szerint Fico azért dühös, mert el akarják tőle venni kedvenc témáját: a migránsválságot. Az Új Szó beszámolóját idézzük.

Második miniszterelnöki ciklusa elején megenyhült Fico viszonya a sajtóval. Míg 2006 és 2010 között szabályos állóháborút folytatott egyes médiumok képviselői ellen, 2012 után sokkal visszafogottabb hangnemre váltott. Újabban azonban visszatért a jól ismert ficói stílus: tavaly áprilisban hazug csalóknak nevezte a Sme és a Denník N újságíróit, az utóbbi napilappal azóta nem hajlandó kommunikálni. „A Denník N egy kormányellenes napilap, nincs okom foglalkozni önökkel” – reagált Fico a Denník N munkatársának kérdésére az egyik január eleji sajtótájékoztatóján, amelyet a menekültek kapcsán tartott. Tegnap a Nový čas napilapnak címezve adott ki egy agresszív nyilatkozatot a kormányhivatal, melyben azzal vádolja a napilapot, aktívan részt vesz az ellenzéki kampányban a kormánypárt ellen. Korábban Fico egy blogbejegyzést is szentelt a Ringier kiadónak, amely a Nový čas napilap és a www.aktuality. sk portál kiadója. „Csak uszítani, kitalálgatni, befeketíteni és nevetségessé tenni tudnak” – írta róluk Fico.

Grigorij Mesežnikov politológus úgy véli, Fico soha nem változott, mindig ugyanígy gondolkodott a vele szemben kritikus médiumokról. „Fico nagyon örülne, ha a választások előtti mobilizálás fő témáját a migránsok képezhetnék, de a médiában megjelennek olyan információk is, amelyek a valós – az oktatásügyben, az egészségügyben, az igazságszolgáltatásban és másutt jelenlévő – problémákra figyelmeztetnek. A választások előtt nem szívesen veszítené el azt az előnyét, amelyet a menekülthullám hozott a számára” – véli Mesežnikov. Aligha engedhetné meg magának ezt a hangnemet a sajtóval szemben egy magas hivatalban lévő politikus egy nagyobb demokratikus hagyománnyal rendelkező államban, állítja Mesežnikov. „Olyan kritikai hullámot váltana ki ez a hozzáállás, ami az illető politikusnak nagyon nagy kárt okozna” – mondta Mesežnikov.

Robert Fico egyébként törvényt is sért, amikor nem kommunikál a sajtóval: az első Fico-kormány idején elfogadott sajtótörvény 3. paragrafusa kimondja, a közhatalmi szervek kötelesek információkat szolgáltatni tevékenységükről a sajtónak a közvélemény valóságnak megfelelő, időben és sokoldalúan történő tájékoztatása céljából. A törvény azonban nem határoz meg semmiféle szankciót ennek a kötelezettségnek a megszegése esetére.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »