Választási párt létrehozását javasolja az EMNP

Erdélyi magyar választási párt létrehozását javasolja a 2016-os romániai önkormányzati, majd parlamenti választásokra az Erdélyi Magyar Néppárt.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) eljuttatott javaslatot Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke ismertette egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón. Szilágyi Zsolt szerint már a nyáron tartandó önkormányzati választásokon a létrehozandó választási párt színeiben indulhatnának a magyar jelöltek azokon a településeken, ahol a magyarság megosztottsága a képviseletet veszélyeztetné. Azokon a településeken, ahol a magyarság többséget alkot, a pártok versenyezhetnének a tisztségekért.

Az EMNP álláspontja szerint az őszi parlamenti választásokon a választási párt teremtené meg azt a keretet, amely a magyar pártok összefogását biztosítja, de nem számít koalíciónak. A koalíciók számára ugyanis a választási törvény a 6,5 százalékot kitevő magyarság számára aligha teljesíthető választási küszöböt szab meg.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »