Szerbiában az egész év Vucicról szólt

A 2015. esztendő Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő éve volt, értékelt legújabb számában a BIZLife magazin.

Az írásuk szerint, ha valaki tíz év múlva felmérés során feltenné azt a kérdést, hogy „Mire emlékszik 2015-ből?”, akkor a válaszadók 99,9 százaléka azt válaszolná, hogy Vučićra. Ez pedig lényegében annak következménye, hogy a miniszterelnök egészen egyszerűen a sajtó, a közösségi oldalak és a mindennapos beszélgetések fő témája volt az egész év során, és a polgárok őt láthatták leggyakrabban a tévé képernyőjén is.

„Egyetlen olyan szegmense sincs a társadalmi, politikai és gazdasági életnek, amely ne kötődne valamilyen mértékben a szerbiai kormány első emberéhez”, mutat rá a BIZLife, illetve megjegyzik: ha felidézzük az esztendőt meghatározó eseményeket, nem lesz olyan hónap vagy esemény, amelyben ne lenne legalább egy kis szerepe Vučićnak.

Ezt bizonyítandó a lap kronológiai sorrendbe szedte a szerbiai politikai és gazdasági élet eseményei mellett Vučić olyan tevékenységeit és nyilatkozatait is, amelyek meghatározták a végéhez közeledő év egyes hónapjait: kezdve a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött készenléti megállapodástól, a smederevói vasművek ügyén és Angela Merkel német kancellár látogatásán át, egészen az európai uniós (EU) csatlakozási tárgyalások első fejezeteinek megnyitásáig.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »