Drasztikusan csökken az önkormányzatok bevétele Szerbiában

Újvidék városa 2,3 milliárd dinárral kevesebb pénzeszközzel rendelkezik 2016-ban, amennyiben elfogadják a helyi önkormányzatok pénzeléséről szóló törvénytervezetet. Ez a 2,3 milliárd dinár a jelenlegi költségvetésnek mintegy tíz százaléka.

Branislav Bugarski tartományi helyi önkormányzati titkár a 021-es hírportálnak azt mondta, a törvénytervezet szerint az önkormányzatok bevétele csökken, mivel a foglalkoztatottak fizetéséből származó bevételt 30 százalékkal csökkentik. Bugarski szerint ez az állam további centralizációját jelenti, és egyben feltette a kérdést, vajon Miloš Vučević miért nem emelt szót a törvénytervezet kapcsán.

„Ez arról tanúskodik, hogy a városi hatalom a pártok kezében van, és nem a polgárok érdekeit szem előtt tartva működik. Fontosabb, hogy ne sértsék meg a pártelnököt, mint hogy védjék a polgárok érdekeit, hiszen ebből a 2,3 milliárd dináros különbözetből a város három év alatt akár egy szennyvíztisztító rendszert is kiépíthetne”, figyelmeztetett Bugarski.

Az újvidéki városvezetés – más községek helyi vezetésétől eltérően – mindeddig nem nyilatkozott a törvénytervezet kapcsán, mert – egyes feltételezések szerint – ily módon több milliárd dinárt a köztársasági büdzsébe irányítanak – írja a 021.

Másrészről félhivatalos forrásokból ismeretes, hogy az újvidéki hatalom már tájékoztatta a városi intézményeket és közvállalatokat, hogy a jövő évben kevesebb pénzzel kell gazdálkodniuk.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »