Trump: A terroristák családjait is ki kell iktatni

  • Nem csak a terroristákat, hanem a családjaikat és „ki kell iktatni” – mondta Donald Trump.
  • Az elnökjelölt-aspiráns szerint az Obama-kormány túlzottan is politikailag korrekt háborút vív.
  • Az amerikai szavazók jelentős része szerint Trump a legjobb jelölt a terrorizmus elleni harc kezelésére.

Nem csak a terroristákat, hanem a családjaikat és „ki kell iktatni” – ismertette az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcot illető tervének egyik elemét Donald Trump, a legnagyobb támogatottságot élvező republikánus elnökjelölt-aspiráns helyi idő szerint szerdán.

Trump közölte azt is, hogy ha ő lenne az Egyesült Államok elnöke, akkor a fegyveres csoport elleni harcban megpróbálná elkerülni a polgári áldozatokat, de szerinte az Obama-kormány „egy nagyon politikailag korrekt háborút vív”.

Christoph Wilcke, a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet közel-keleti szakértője reagálva az elnökjelölt-aspiráns szavaira közölte, hogy a hadsereg jogilag csak a fegyvereseket veheti célba, családtagjaikat nem, mivel ők polgári személyeknek minősülnek.

A Reuters angol hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató intézet felmérései alapján Trump nem csak a republikánus jelöltek listáját vezeti, de az amerikai szavazók jelentős része szerint ő a legjobb jelölt a terrorizmus elleni harc kezelésére.

Donald Trump nem először tesz olyan kijelentéseket, amelyek megbotránkoztatják az amerikai közvélemény egy részét, de hallgató fülekre talál a társadalom egy jelentős rétegének körében. A múlt hónapban azt mondta: elnökké választása esetén kötelezné a muszlimokat az Egyesült Államokban, hogy regisztrálják magukat és megfigyeltetné a mecseteket. Emellett ismét bevezettetné az Obama-kormány által betiltott, a vízbefojtást imitáló vallatási módszert (waterboarding), mert – mint fogalmazott – az „semmiség” ahhoz képest, hogy az Iszlám Állam embereket fejeztet le.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »