A román-magyar viszony aláaknázásától tart az EMNP és az EMNT

A magyar közösség kriminalizálását sérelmezte a székelyföldi terrorizmusváddal kapcsolatban szerdán az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).

Az MTI-hez eljuttatott közleményében az EMNP aggályosnak tartotta a romániai terrorizmusellenes szervezeteknek a román nemzeti ünnepre időzített kézdivásárhelyi fellépését, mert – mint fogalmazott – „az az etnikai feszültségek elmélyítését eredményezheti”. A párt azt kérte a román hatóságoktól, hogy ha bebizonyosodik a Beke István elleni terrorizmusvád, a törvény teljes szigorával járjanak el, addig azonban tartsák tiszteletben az ártatlanság vélelmét.

„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Európában és a világ számos pontján egyre inkább felerősödő terrorizmus és terrorizmusellenes harc álcája mögé bújva, a román hatóságok és egyes véleményformálók – kihasználva a román nemzeti ünnep székelyföldi megünneplésének egyébként is konfliktusos helyzetét – úgy tűnik, az erdélyi magyarok ellen próbálják a hangolni a közvéleményt” – fogalmazott az EMNP elnöksége. A párt úgy vélte, a magyarellenes és kisebbségellenes hangulat nem szolgálja Románia stabilitásának a megerősítését.

„A romániai magyar közösség vezetői évtizedek óta harcolnak jogaikért, és ezt mindig békés, demokratikus eszközök által tették” – emlékeztetett a párt elnöksége. Azt is hozzátette, hogy az állami szerveknek is felelősségük, hogy magyar-román együttélést ne veszélyeztessék. Az EMNP kinyilvánította: felelőtlenségnek tartja a román-magyar kapcsolatok destabilizálását, és higgadtságra, mértékletességre intette a politikai élet szereplőit és a véleményformálókat.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közleményében arra figyelmeztetett, hogy valóságtartalmában súlyosan megkérdőjelezhető indítékkal hurcolják meg a feltételezett kézdivásárhelyi terrorkísérlet gyanúsítottját. „Ismét egy jól megszervezett, a titkosszolgálatok közreműködését is igénybe vevő akcióról van szó, melynek fő célja a román-magyar viszony aláaknázása, valamint nemzeti közösségünk megfélemlítése” – állapította meg a tanács. Az EMNT szerint a törekvést csak súlyosbítja, hogy az Európában jelen lévő terrorfenyegetettséget használják fel a rendvédelmi szervek vezetői és a közvélemény alakítói akciójuk hitelesítésére.    

„Elítélünk minden, a román és magyar közösség viszonyának aláásását célzó törekvést, a meghurcoltakkal pedig szolidaritást vállalva ajánljuk fel jogi és politikai segítségünket” – áll az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége nevében kiadott közleményben.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »