Egy román képviselő az RMDSZ betiltását kezdeményezte

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a bukaresti képviselőház elé Bogdan Diaconu független képviselő szerdán arra az állítólagos merényletkísérletre hivatkozva, amelyet – az ügyészség szerint – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet kézdivásárhelyi elnöke akart elkövetni.

A magyarellenes megszólalásairól elhíresült politikus indoklásában kifejtette: bár az RMDSZ „formálisan” elhatárolódott a merényletkísérlettől, a magyar szövetség évek óta a román állam egysége, nemzeti és oszthatatlan jellege ellen áskálódik, az általa vezetett önkormányzatok pedig a HVIM fő finanszírozói.

Az RMDSZ megalakulása óta támadja az alkotmány első cikkelyét és nyíltan etnikai alapon követel területi autonómiát – érvel a képviselő, aki szerint ezzel a magyar érdekképviselet a román államiság és annak területi épsége ellen intéz megengedhetetlen támadást.

Ha a parlament elfogadja a tervezet, az RMDSZ valamennyi választott törvényhozóját és önkormányzati képviselőjét megfosztanák mandátumától és tíz évre kizárnák a közéletből. Diaconu szerint törvénytervezete nem irányul a magyar kisebbség tagjai ellen, ugyanis az RMDSZ vagyonát „társadalmi beilleszkedésükre” fordítanák: a kormány egy speciális pénzalapot hozna létre, és a pénzből román nyelvtanfolyamokat rendeznének a magyarok számára.

A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerint Beke István, a HVIM helyi vezetője, házi készítésű bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi katonai parádén. A bukaresti táblabíróság kedden harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke István Attilát, akit az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésének szándékával gyanúsítanak, amit 10-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel büntet a román büntető törvénykönyv.

A bukaresti szenátus márciusban elutasította már Bogdan Diaconu két magyarellenes törvénytervezetét: az egyik az autonómiapárti megmozdulásokat, a másik pedig az „etnikai zászlók” nyilvános használatát büntette volna. Diaconu a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben szerzett mandátumot, ám tavaly, amikor az RMDSZ-szel közös kormánykoalícióban lévő pártja önmérsékletre szólította fel, kilépett a PSD-ből és Egyesült Románia Párt (PRU) néven új politikai alakulatot alapított.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »