A román szenátus jóváhagyta Ponta feltételezett bűntársának letartóztatását

Jóváhagyta a román szenátus csütörtökön a korrupcióval gyanúsított Dan Sova szociáldemokrata szenátor – Victor Ponta volt kormányfő feltételezett bűntársának – előzetes letartóztatását.

A román korrupcióellenes ügyészség (DNA) nemrég újabb ügyben indított bűnvádi eljárást Sova ellen, akit Victor Pontával együtt szeptemberben állítottak bíróság elé. Sovát most ismét befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják: állítólag közbenjárt a govorai (Valcea megye) hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől minden hónapban megkapta a pénz felét.

Az újabb ügyben a titkos szavazáson 95-en támogatták, 30-an ellenezték az előzetes letartóztatás engedélyezését. A DNA által kért kényszerintézkedést a bíróság rendelheti el.

A parlamentnek először kellett valamely tagja kiadatásának ügyében állást foglalnia, amióta a politikai elit korrupciója ellen fellázadt tüntetők három hete lemondásra kényszerítették Pontát és kormányát. A román média szerint a szenátorok most nem merték megkockáztatni, hogy ismét előjogaik mögé bújtatva védjék meg a letartóztatástól egy korrupcióval gyanúsított társukat.

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke már korábban jelezte, hogy párttársai sem védik meg Sovát, aki pedig mégis a DNA kérésének elutasítására szavaz, azt a párt megbünteti.

Időközben a DNA egy harmadik ügyben is bűnvádi eljárást indított Sova ellen, ez a mostani ügy előzménye: a vádhatóság szerint Sova már korábban is a govorai hőerőmű költségvetéséből egészítette ki jövedelmét, de szenátori mandátuma előtt, a 2006-2008-as időszakban nem közvetítőkön keresztül tette ezt, hanem saját ügyvédi irodája kötötte meg az állami céggel a jogi tanácsadói szerződést.

Victor Ponta volt pártelnökhöz és miniszterelnökhöz fűződő baráti és üzleti kapcsolatai révén Dan Sova az utóbbi években a PSD egyik legbefolyásosabb politikusának számított. A DNA tavasszal már megpróbálta elérni előzetes letartóztatásba helyezését, de a parlamenti többség akkor nem engedélyezte ezt.

Ponta és Sova korábbi korrupciós ügyének pere még előzetes szakaszban van, de az érdemi tárgyalás néhány héten belül megkezdődhet.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »