Megkezdődött a menekültek áttelepítése Görögországból

Megkezdődött a Görögországban tartózkodó menedékkérők áttelepítése az Európai Unió menekültelosztási mechanizmusának keretében: szerda reggel Athénból egy kereskedelmi repülőgép fedélzetén 30-an indultak el Luxemburgba.

„Természetesen tudjuk, hogy ez csak a kezdet, hogy ez a 30 ember a  menekültek ezreihez képest csak csepp a tengerben.  De a célunk, hogy a cseppből folyam legyen – hangsúlyozta Ciprasz. A görög kormányfő egyúttal hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a menekülteket  közvetlenül Törökországból telepítsék át, megelőzve így az újabb haláleseteket az Égei-tengeren.

A luxemburgi külügyminiszter szintén rámutatott, hogy a menekültek szerdai utaztatása ugyan még csak a kezdet, de hozzátette, hogy „nagyon-nagyon fontos kezdetről” van szó.

A tisztségviselők kitértek arra is, hogy az európai értékrendszerrel nincs összhangban a menekültek távol tartására szolgáló szögesdrót kerítések építése, az a gyakorlat, amelyet néhány uniós tagország követ.

„A falak, a kerítések és a szögesdrótok nem lehetnek az Európai Unió részei” – mondta Asselborn. Hozzátette, ha Európának nem sikerül változtatnia ezen a képen, valamint az idegengyűlölet hullámain, akkor bizonyos értelemben megsemmisültek az EU értékei.

A menekültek áttelepítését célzó programról szeptemberben döntöttek egyes uniós tagállamok. A kezdeményezés 160 ezer Olaszországban és Görögországban partot ért menedékkérő áthelyezését irányozza elő Észak- és Nyugat-Európába. A program egy hónappal ezelőtt vette kezdetét, amikor 19 eritreai állampolgárt szállítottak Rómából Svédországba. Az Európai Bizottság adatai szerint a két uniós országból eddig 86 menedékkérőt telepítettek át.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »