Érdekes tervvel állt elő Oroszország Szíriában

  • Oroszország az Iszlám Állam mellett gőzerővel bombázza a rezsim ellen lázadó csoportokat, köztük az FSA-t is
  • Az FSA és frakciói a nyugati hatalmak támogatásainak legfőbb kedvezményezettjei, amelyeket azonban komoly támadások érnek a harctéren
  • Oroszország e csoportnak kíván segítséget nyújtani, miközben szeptember 30-a óta több alkalommal is támadta állásait
  • A Szabad Szíriai Hadsereg hajlandó együttműködni Moszkvával bizonyos feltételek érvényesülése esetén.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, Moszkva készen áll támogatni és segíteni az Egyesült Államok által patronált Szabad Szíriai Hadsereget (FSA). Az orosz légierő ugyanakkor az Aszad-rezsim ellen lázadó csoportokat folyamatos bombázás alatt tartja. 

Az FSA-hoz köthető szervezetek hétfőn, Dél-Szíriában közös közleményükben azonban bejelentették, Moszkvának fel kell hagynia a bombázásokkal, mielőtt bármiféle együttműködés kezdődhet a felek között. A közlemény továbbá hangsúlyozza, a csoport nem utasította el az orosz ajánlatot, de előfeltételként Moszkvának be kell fejeznie a lázadó szervezetek elleni légitámadásait.

„Nem utasítottuk el az ajánlatot. Annyit mondtunk, hogy amennyiben Oroszország komolyan fontolgatja a tervet, abban az esetben azonnali hatállyal be kell fejeznie bázisaink és a civilek elleni támadásait”, mondta Issam al-Rayyes, az FSA egyik szárnyának szóvivője a BBC-nek.

Oroszország szeptember 30-án kezdte meg szíriai légitámadásait. A támadások elviekben az Iszlám Állam állásai ellen irányulnak, ugyanakkor a gyakorlatban a légicsapások túlnyomó többsége az ellenzéki csoportokat célozta, köztük számos, az FSA-hoz köthető szervezetet. Ez adhat okot bizonytalanságra az orosz ajánlatot illetően.

A Szabad Szíriai Hadsereg a nyugati támogatások egyik legfőbb kedvezményezettje, amelyet azonban az elmúlt hónapokban komoly támadások értek az al-Kaidához köthető Nuszra Front, illetve az Iszlám Állam által, amely kiegészült az orosz légierő támadásaival is. 

Oroszország az FSA támogatása kapcsán mindössze annyit árult el, hogy légitámogatással segítené az ernyőszervezetet, amennyiben az Egyesült Államok biztosítja az információkat arról, hogy hol találhatók FSA csapatok Szíriában.

A közlemény ellenére azonban a Szabad Szíriai Hadsereg számos szárnyának vezetője komoly ellenérzéseinek adott hangot a javaslat kapcsán. „Oroszország folyamatosan támadja szervezeteinket, most meg együtt akar működni, miközben Aszadot erősíti? Nem értjük Oroszországot”, fogalmazott Ahmed al-Seoud, a 13. Divízió vezetője.

Szergej Lavrov külügyminiszter továbbá sürgeti a szíriai parlamenti és elnökválasztások megtartását. „Külső szereplők nem dönthetnek a szíriaiak helyett. Ösztönöznünk kell őket, hogy előálljanak egy olyan tervvel, amely minden vallási, etnikai és politikai csoport érdekét szolgálja”, fogalmazott Lavrov, hangsúlyozva: „Fel kell készülniük a parlamenti választásokra és az elnökválasztásra is.”

Ezzel kapcsolatban Bashar al-Zoubi, a Yarmouk Army politikai szárnyának vezetője elmondta, hogy Oroszország választások iránti elkötelezettsége felesleges, miután a lakosság jelentős része elmenekült az országból, míg mások börtönben vannak vagy éppen a rezsim vadászik rájuk. „Amennyiben Oroszország valóban elkötelezett a megoldás mellett, Aszadot és bandáját kéne eltávolítania, és elő kell segítenie a békés politikai átmenetet”, fogalmazott.

Káply Mátyás

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »