Kuba cáfolja, hogy katonákat küldött volna Szíriába

Kuba határozottan tagadja, hogy katonákat küldött volna Szíriába Bassár el-Aszad szíriai elnök megsegítésére – közölte Gerardo Penalver, a kubai külügyminisztérium tisztviselője helyi idő szerint szombaton.

A kubai tárca közleményében „felelőtlennek és alaptalannak” nevezte azt, hogy kubai egységek tartózkodnának a háború sújtotta közel-keleti országban.

A miami egyetem kubai tanulmányainak intézete kedden egy jelöletlen forrásra hivatkozó, nem megerősített jelentésében azt állította, hogy a szigetország katonáit észlelték Szíriában, akik a rezsim és az orosz beavatkozás támogatásának céljából tartózkodnak ott.

A Fox News amerikai konzervatív hírtelevízió másnap közölte a hírt egy amerikai tisztviselőre hivatkozva, aki állításuk szerint ezt megerősítette. A híresztelés ezek után lábra kapott a közösségi oldalakon. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője csütörtökön közölte, az Egyesült Államok nem talált bizonyítékot a kubai katonák jelenlétére.

Kuba a hetvenes és nyolcvanas években küldött katonákat Angolába és Etiópiába az akkori baloldali kormányok támogatására, de azóta tartózkodik a tengeren túli hadműveletektől.

Az Egyesült Államok és a szigetország 54 év után idén állította helyre diplomácia kapcsolatait, az amerikai gazdasági szankciók Kuba ellen várhatóan fokozatosan enyhülnek a jövőben.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »